Nem baj, ha még nem érted, legfeljebb később visszatérsz.

 

 

 A harcos útja az élet leghatékonyabb módja, ahol csak a döntés előtt töprengsz és aggodalmaskodsz, utána már nem. 

Ha a dolgok összezavarodnak, a harcos a halálra gondol, mert ez az egyetlen, ami képes lehűteni a szellemünket. 

Az uralt szeszélyt mindig, mindenkin gyakorolja a harcos, s bár a cselekedetei őszinték, csak színészkedik, mert senki és semmi sem fontos a számára. 

Az akarat uralkodik a szeszélyen, így marad életben a harcos. 

Amikor az ember megtanul LÁTNI, hirtelen ketten maradnak a világban: ő és a szeszély. 

Valójában minden csak azért fontos, mert megtanultad, hogy fontosnak tartsd. 

A harcosnak az akaratán és türelmén kívül nincs semmije, s e kettőből épít fel mindent, ezt használja a felejtéshez is. 

A harcos tudja, hogy vár, és tudja, mire vár (az akaratára). 

A harcos nem társ, hanem hozzáférhetetlen, mert semminek sem engedi át magát, még a halálnak sem. 

A harcos élete hadgyakorlat, ezért nem törődik olyasmivel, hogy pl. mi az élet értelme. 

Csökkentsd az előre láthatatlan dolgok esélyét a minimumra. 

Ha megijedsz, amikor egy szövetségessel találkozol, az ellened fordul és elpusztít. Ezért legyél makulátlan harcos. 
A harcos életét a célszerűség irányítja. Sosem cipel olyan súlyokat, melyeket nem bír el.

A szülők azzal sebzik meg gyermeküket, hogy érzelgőssé, puhánnyá és önmarcangolóvá nevelik. 

A harcos szelleme nem hajlik ezekre. A harcos szelleme egyedül a küzdelemre hajlik, és minden küzdelmet úgy tekint, mint utolsó csatáját a földön, így az eredmény is hidegen hagyja. 

Minden kiválasztott dolog pajzs a harcos számára, amely a felhasználandó erők csapásaival szemben védelmezi őt, pl. egy szövetséges csapásaival szemben, ezért a harcos megfontoltan válogatja ki azokat a dolgokat, amelyek a világát alkotják.

Az átlagember másféle pajzsokkal (harag, testi kényelmetlenség, stb.) védi magát. 

A pajzs védi és segít bezárni a rést a köldöködnél, amit az erők kitágítanak, hogy megöljenek.

A harcos pajzsai a szívvel teli ösvény részei. Egy ösvény akkor szívvel teli, ha nagy örömet és megnyugvást találsz a követésében.

Az ember folyton gondolkodik, azaz önmagával beszélget a világról, s ezzel tartja azt fenn, tölti fel élettel. Az életedben azért ismételgeted újra meg újra ugyanazokat a választásokat, amíg meg nem halsz, mert ugyanazt a belső beszédet ismételgeted. 

A harcos igyekszik abbahagyni a belső beszédet, de ekkor a világ megváltozik, lebomlik. 

A harcos a világot végtelen csodaként, az emberek cselekedeteit végtelen szeszélyként szemléli, mert látja az ostobaságot, vagyis a belső beszélgetés keltette pajzs illúzióját, és megtanulja helyesen érteni a dolgokat. 

A harcos az erő feddhetetlen vadásza. 

Ha sikerül a vadászata, akkor bölccsé válhat. 

A harcos 1-2 napra betemeti magát a szabadban egy fából, levelekből, földből épített ketrecbe (gubó), a megvilágosodás és az erő végett. 
Ha eltorzult a lelked, javítsd ki, edzzed meg, tökéletesítsd, mert nincs még egy ehhez fogható, érdemes feladat egész életedben. 

Ezt nem tenni egyet jelent a halál (semmi) keresésével. 

A harcos lelkének tökéletesítése emberléted egyetlen igaz feladata. 

A világ legnehezebb dolga a harcos hangulatának elsajátítása. Semmi értelme szomorkodni, panaszkodni, s mindezt jogosnak érezni.

Az önsajnálat nem fér meg az erővel. 

A harcos hangulatára minden egyes tetthez szükség van, különben torzzá és gonosszá leszel, s minden sérteni fog és kikészíteni. 

Ez a hangulat irányított és elengedett állapot egyszerre. Nem vagy a SZÉL kényének-kedvének kitett levél. 

A harcos az életben maradásra hangolódott, és a lehető legtökéletesebb módon marad életben.

 
A harcos számára nincs a többiek tetteiben semmi sértő, ha ő maga a megfelelő hangulatban van. Megsebesülhet, de nem sértődhet meg. Szellemének csodája, hogy egyenlőnek tekinti a pumát, a vízipatkányt s embertársait, s ez erőt igényel. 

Sohasem fordít hátat az erőnek anélkül, hogy hálát mondana a szívességért. 

Ha kifáradtál és vissza kívánod nyerni az erődet, feküdj fejjel kelet felé. 

A harcos látással találhat magának egy helyet, ami teljesen az övé lesz. Ide jár később az álmodásban, itt találkozik az erőkkel, itt tárulnak fel a titkok, s itt tárolja az erőforrásait. Itt tanúja csodáknak, ahol felejthetetlen emlékek járják át. Amikor lejár a harcos ideje ezen a Földön, s érzi a halál érintését a bal vállán, a szelleme (amely mindig kész) elszáll ide, eljárja haláltáncát, ami az utolsó kiállása az életben. (neked van-e ilyen helyed? ...nekem van)

A harcos saját formája egy erő-tartás, melyet élete során fejleszt ki, egyfajta táncot, mozdulatot, melyet személyi erejének hatására tesz. 

A halál nem tudja elvinni a harcost, amíg tart a tánc, az élete művét utoljára összegző harcos utolsó kiállása. 

Az ember nem más, mint személyi erejének összege, s ez határozza meg, hogyan él és hal meg. 

A harcos mindig megbizonyosodik afelől, hogy minden a megfelelő rendben van-e. Nem mintha hinne abban, hogy túléli vállalt küldetését, hanem mert ez része feddhetetlen viselkedésének. Akkor feddhetetlen, amikor megbízik személyi erejében, legyen az kicsi vagy óriási.

Úgy tesz, mintha tudná, hogy mit csinál, pedig tulajdonképpen semmit sem tud. 

Az átlagembert érdekli, igaz vagy hamis-e valami (tevés), a harcost nem (nemtevés).

A harcos igaz és hamis ügyben is cselekszik. Igaz ügyben tesz, hamis ügyben nem tesz. 

A nemtevés csak a nagyon erős harcosnak való. 

A harcos ösvényének legnehezebb része az, hogy rájöjj, a világ érzés. 

Amikor a nemtevést gyakorolod, a világot a szálain keresztül érzed. 

A harcosnak fekve, jobb kezével képzeletbeli kilincset markolva, karját körkörösen mozgatva kell gyakorolnia, ha valamit ki akar taszítani a testéből (betegség, nem kívánatos érzés). 

A képzeletbeli erő ellenében húzza, vonja kezét, míg valami szilárdat, nehéz testet nem tapint.

Amikor már meleg marad a kéz a gyakorlatnál, lehetségessé válik a világ szálainak kitapintása. 

Végtelen sok szál kapcsol bennünket mindenféléhez. Észlelhetjük a mozgó kézből kijövő szálat, s ezt bárhova kivetheted, odakapcsolhatod. 

Csak ezek nem elég erősek.  (már akinek, mert azért van olyan, amikor ez nagyon is erős és maradandó. ezzel másokat is lehet gyógyítani, nem csak önmagad, pl. annak, akinek ez a dolga.)

A világunk tevésétől sehogy sem szabadulhatunk meg, így hát a harcos vadászterületévé változtatja a világát. Mert azért van a világ, hogy használjuk. A harcos a világ minden cseppjét felhasználja aggályok nélkül, s nem bánja, ha őt is felhasználják mások. 

Amikor a harcos ellenfelével találkozik, s ez nem közönséges emberi lény, akkor ki (meg) kell állnia. 

Ez az egyetlen, ami sebezhetetlenné teheti. A méltó ellenfél tovább sarkallja az embert a tudás útján. 

Amikor embertársaival kell tennie valamit, a harcos a stratégia tevését követi, és ebben nincs sem győzelem, sem vereség, csak tettek. Nem teszi ki magát az emberek kényének-kedvének. 

Küzdelem alkalmával egy szót sem szabad mondanod az ellenfelednek, sem hátat fordítani vagy elfutni.

 
A harcos számára, MIUTÁN MEGÁLLÍTJA A VILÁGOT A "NEMTEVÉSÉVEL", ÉS LÁT, MAJD MEGKÜZD SZÖVETSÉGESÉVEL, A VILÁG SOHASEM LESZ MÁR ÚJRA  UGYAN OLYAN, MINT VOLT.

Az emberek csak múlékony lények lesznek, mohó kisértetek.

 
Csak harcosként maradhatsz életben a tudás útján. 

A harcos művészete az, hogy kiegyensúlyozza az emberlét rettenetét az emberlét csodálatosságával. 

A harcos önmaga teljességéhez tart.

A személyes ereje egyengeti az útját a varázslók magyarázatához. 

A magyarázat dolga a  VILÁGOT ÉS ANNAK REJTELMEIT KEVÉSBÉ FÉLELMETESSÉ TENNI!

A hétköznapi ember az őt szemlélők tekintetében keresi a bizonyosságot, és ezt önbizalomnak nevezi. 

A harcos a saját mércéje szerint törekszik a feddhetetlenségre, és ezt ALÁZATnak hívja. 

Minden egyes pillanatban át kell lépnie a határait. 

Minden harcosnak megvan a saját álmodási módszere, ám mind különféle ravasz cselekkel élünk, hogy a küldetés abbahagyására kényszerítsük magunkat. 

Ezt csak kitartással lehet ellensúlyozni.

 
A harcos szembenéz a sorsával, és alázatosan fogadja, bármi legyen is az. 

Elfogadja önmagát, de kihívásként, és nem azért, hogy ürügyet találjon a sajnálkozásra. 

A harcos alázatossága nem a koldusé, ő senki előtt nem hajtja meg a fejét, ugyanakkor azt sem engedi meg senkinek, hogy fejet hajtson neki, s nem engedi meg, hogy bárkinek is a mestere legyen. 

A harcos mindennel számol ezen a világon, s mivel eleve halottnak tekinti magát, tudja, hogy semmit sem veszíthet.

 

Ha a harcos elfogadja a tudomás félelmetes természetét, azzal közömbösíti is a félelmetességét. 

A harcos számára a tudomás olyan, mintha zuhanyozna vagy esőként záporoznának rá az aranyszemcsék. 

A harcos nem rombolja le a falat, hanem átugrik rajta. Az ő útja: úgy cselekedni, mintha nem történt volna semmi, semmit sem elhinni, de tétovázás nélkül elfogadni mindent. Közben a célja erősíteni és fenntartani azt a tiszta tudatosságot, ami tudatában van a változásoknak, számon tartva őket. 

A harcosnak semmire nincs szüksége, mert minden a rendelkezésére áll, amire szüksége lehet az élete rendkívüli utazásához. 

Az egyetlen igazi tapasztalat férfinak/embernek lenni, és semmi más nem számít, csak hogy életben maradjunk. Az élet, mint kis kitérő önmagában elegendő, önmagát indokolja és maradéktalanul teljes. 

Harcosnak lenni ezért minden tapasztalatok végső tapasztalata. 

A harcos nem arra törekszik, hogy megértsék egy beszélgetés során vagy segítsenek rajta, hanem egyszerűen csak megkönnyíti magát a lelki nyomástól. 

Az ő igazi művészete a rémület és a csodálkozás egyensúlyban tartása. 

Nem panaszkodik és semmit sem sajnál. Az élete végtelen kihívás,AMI JÓ ÉS NEM ROSSZ.

A hétköznapi ember ezzel szemben az életét áldásnak vagy átoknak tekinti. 

A harcos könnyen alkalmazkodik, és a körülötte lévő világgal összhangban mozdul, akár az értelem, akár az akarat világáról van szó. 

Hit nélkül hisz, s ezt döntésként teszi, legbensőbb elkötelezettségének kifejezéseként, mert muszáj hinnie.

 A muszáj hinni azt jelenti, hogy fontolóra veszed az összes lehetőségedet és tudatosan választasz, milyen legyél.

 
A harcost a kihívás élteti, és soha nem hagyja, hogy bármi is befolyásolja, ezért akár magát az "ördögöt" is megpillanthatja, semmilyen módon nem tudatja senkivel. 

 

Olyan körültekintően hozza meg a döntéseit, hogy semmi sem lepheti meg és még kevésbé apaszthatja el az erejét. 

Ha mégis kimeríti magát, nem maradhat életben, mert a teste nem sérthetetlen. 

A harcos soha nem hagyja el a tonál szigetét, hanem a hasznára fordítja, mivel nem tagadhatja azt meg. 

Életében nincs helye a belső harcnak, az önemésztésnek, s nem kapaszkodhat a tonál fennhatósága alatt álló értelmezésekbe, mert tudja, hogy önmaga teljességének kevés ideje van ezen a földön. 

Amilyen a harcos, olyan a naguálja. 

A harcos rikoltása a varázslás egyik legfontosabb kelléke, közvetítő eszköze. 

Kevés harcos éli túl a találkozást az ismeretlennel, és nem azért, mert olyan nehéz, hanem mert a naguál minden mértéket meghaladóan csábító, és

 az ott járó harcosok a legkevésbé sem találják 

vonzó elképzelésnek visszatérni a tonálba: 

a rend, a zaj és a fájdalom világába. 

Az akarat hozza őt vissza, ha mégis visszatér. 

A harcos nem kerülheti el a fájdalmat és a gyászt, csak azt, hogy behódoljon nekik. 

A boldogsága abból ered, hogy elfogadja a sorsát, és őszintén felméri, mi vár rá. 

 A harcos elfogultsága az, hogy annak szenteli magát, akit szeret.  

...szerelme pl. a világ, a Föld, mely viszonzásként megajándékozza a gondoskodásával. 

Csak azok szomorúak, akik éppen a lényüknek menedéket nyújtó lényt (A FÖLDET.) gyűlölik.

A rendületlen szeretet nélkül a lény iránt, aki menedéket nyújt neked, a magány egyedüllét. 

Csak a tündöklő lény iránt érzett szeretet adhat szabadságot a harcos szellemének, ami öröm, gazdagság és bőség.

 
A harcosnak takarékosan kell bánnia a nagyon erőteljes mozdulatokkal, pl. a köszönéssel, ami az összekulcsolt kezek köldök alá helyezése. Ilyenkor a két kéz összezárul, mintha imádkozna a test előtt. A mozdulat célja, hogy magába zárja azt az érzést, amit a harcos nem akar maga mögött hagyni. A megragadott érzést nagy erővel a mellkashoz, a szív magasságába kell emelni, s magába döfni, mint valami tőrt. (nőknél a méhbe)

A harcos akkor használja ezt az elköszönési formát, ha oka van azt gondolni, esetleg nem tér vissza többé. 

A férfiak a mellükben tárolják az érzéseiket, a nők a méhükben (ezért oda teszik a kezüket).

Egy harcos sohasem keres olyasmit, ami a megnyugvását szolgálja. Semmit sem bízhat a véletlenre, hanem a tudatosságával, és hajlíthatatlan akaraterejével valóban képes befolyásolni a dolgok kimenetelét.

Tudja, hogy nem tud megváltozni, mégis feladatának érzi, hogy próbálkozzon vele.

Nem érez csalódást, ha nem sikerül. 

Az egyetlen dolog, amiért önmagadnak hiszed magadat, az a forma. (azaz a tested)

Ha eltűnik, semmivé válsz. 

A harcosnak, aki elhagyta a formáját, megjelenik egy szem, amit mindig lát és mindenhová követi, míg a részévé válik.

A szemmel elindítható az álmodás alvás nélkül is. 

Ha a szem nagy, olyan mintha hegyek között repülne az ember anélkül, hogy igazán látna valamit. 

Minden átszűrődik az emberi formán. Ha nincs formád, akkor semminek sincs formája, és mégis minden jelen van. 

Megtiszteltetés és élvezet harcosnak lenni, és az a harcos szerencséje, hogy azt teszi, amit tennie kell. 

A harcos csendben és lassan eszik, egyszerre csak nagyon kicsi adagot. 

Ahhoz, hogy egy harcos feddhetetlen rejtőzködő legyen, célra van szüksége. 

Csak egyszer döntünk, hogy harcosok vagy közönséges emberek leszünk, és második választásunk nincs ezen a földön.

Egy harcos nem érez részvétet senki iránt, mert a részvét azt jelenti, hogy azt kívánod, a másik ember is legyen olyan, mint te. 

Egy harcos számára az a legnehezebb, hogy engedje a másiknak, hogy az legyen, aki, s ne akarja nekik a legjobbat a saját nézőpontja szerint. Ehhez bíznod kell a másikban, hogy ő is feddhetetlen harcos. 

A harcosnak meg kell tanulnia váltani egyik tudatállapotból a másikba. 

Senki sem emlékszik arra, ami az emelkedett tudomás állapotában történik vele. 

A tanultak felidézése ezért évekig tartó küzdelmet és önfegyelmet igényel a harcostól, akinek így a tudás a belső természetének részévé válik. 

A harcos a haditerve szempontjából készülő számvetésbe csak azok a viselkedésmódok tartoznak bele, amelyek az életben maradása és a jóléte szempontjából nélkülözhetetlenek. 

A harcos lelki erejét az edzi a legjobban, ha lehetetlen emberekkel kell elbánnia, akiknek hatalom van a kezükben.

Ilyenkor tehet szert arra a józan, derűs méltóságra, amely nélkül az ismeretlen nyomását képtelen lenne elviselni. 

Sajnos a mi időnkben a látóknak szélsőséges dolgokat kell művelniük azért, hogy valóban méltó zsarnokocskát találhassanak maguknak. (én eddig egy valamire valóval sem találkoztam. mármint, ebből a dimenzióból. aki nehezebb volt, az máshonnan jött.  :)  )

 
A harcost azért nem foglalkoztatja önmaga fontosságának tudata, mert megértette, hogy a valóság olyan értelmezés, amilyet ő maga ad a világnak. (azaz: amilyenné akarod hogy váljon, olyan lesz. tehát:felelős vagy minden gondolatodért.)

Az emberek és a zsarnokok halálosan komolyan veszik magukat, a harcosok viszont nem.

 
A harcosok életében az egyik legnagyobb erő : a félelem. Úgy félnek, hogy kénytelenek állandóan tanulni. 

 

 

A harcosok életében teljesen természetes ,hogy valaki minden külső ok nélkül szomorú legyen. 

Valahányszor széttörnek az ismert határai, a fényes tojás energiamezőként megérzi végső rendeltetését. 

(te tudod-e, mi az?)

 

Ez a melankólia akár halált is okozhat, ezért a legjobb csúfot űzni belőle, kigúnyolni. 

Semmi sem olyan magányos érzés, mint az örökkévalóság! 

Semmi sem olyan lakályos érzés, mint embernek lenni. 

A végső próbatétel az, hogy te, aki semmi és senki vagy, képes leszel-e szembenézni az örökkévalóság magányával?!

A harcos kénytelen vállalni azt a kockázatot, hogy elképzelhetetlen egyedüllétben akad el az örökkévalóság útján.

 
A harcosok csak azért élnek, hogy sikerüljön megszökniük innen a teljes szabadságba.

A szabadság az átlagembernek félelmetes, csak a harcos vágyik rá.

A harcos szereti a szabadságot és végtelenül szenvtelen. Útjának célja és vége a gyűjtőpont elmozdítása.

Az, aki az ismeretlenbe utazik, csak egy dologban lel nyugalmat, a FELEDÉS homályában. 

A harcosnak két állapotban nincs kételye: amikor mindent tud és a normál tudat állapotában, amikor semmit sem tud. 

A rendkívüli harcosokat csak úgy lehet elviselni, ha az ember felhagy az önhittséggel és elfogulatlanul dicsőíti őket. 

(NEM AZÉRT, MERT HIÚAK, HANEM AZÉRT, MERT AKI HARCOS, AZ MEGÉRDEMLI)

A harcosok a halál társaságában töltik életüket, s abból a tudásból merítenek bátorságot mindenhez, hogy a halál velük van. 

Minél erősebb a harcos, annál halálosabb veszélyt jelent számára a rögzülés a veszélyes oldalon. 

A követendő út az, hogy ne rendelkezz olyan anyagi dologgal, amire a személyes erőd összpontosítod, hanem fókuszálj a szellemre, az ismeretlenben való igazi szárnyalásra, a nem hétköznapi pajzsokra. 

A hétköznapi pajzsok nem hagyják, hogy békében élj. (félelem, fájdalom, szenvedés, önsajnálat, harg, gyűlölet...stb)

Régen a harcosok anyagi tárgyakkal rendelkeztek, ezekre helyezték megszállottságukat és ez fölélesztette a kérdést: kinek a tárgya erősebb? 

E tárgyak maradványai még mindig megtalálhatók a világban, mint az erőért való verseny maradványai. 

A harcos sorsának iránya megváltoztathatatlan. Az a kihívása, hogy milyen messzire tud eljutni, milyen feddhetetlen tud lenni ezen merev határok között. Ha bármilyen akadály áll az útjában, a harcos feddhetetlenül küzd, hogy túljusson rajta. 

Ha megpróbáltatásokkal, fájdalommal találkozik az útján, akkor sír, de az összes könnye együttvéve sem tudja elmozdítani egy hajszálnyira sem sorsának vonalát. 

Bármit is csinál egy harcos, nincsenek lépések, melyeket követni kell. Csak a személyes erő létezik. 

(személyes út létezik, a birkák között a harcos a fekete bárány.)

Van egy pont a harcos ösvényén, amikor a harcost egy legyőzhetetlen pesszimizmus keríti hatalmába, a legyőzöttség és értéktelenség érzése. 

A feddhetetlen élet stratégiája sem biztosítja a sikert. Ezt csak felülmúlhatatlan ALÁZATtal lehet elfogadni, lehajtott fejjel. 

Az önsajnálat ösztönző ereje nélkül a részvét értelmetlenné válik. A harcos önmagáért él, számára minden önmagával kezdődik és végződik, de nem öntelt, hanem absztrakt és személytelen ÉN-ű. 

Egy harcos semmit sem tesz pusztán a saját mulatságára. 

Minél kifinomultabb egy harcos, annál fifikásabban és kifinomultabban zökkenti ki az embert. 

Nem számít, mi az ember sorsa, ha teljes elengedettséggel néz szembe azzal. 

A harcos varázslatos és könyörtelen, a legkifinomultabb ízlésű és modorú kívülálló, akinek szó szerint az a feladata, hogy kiélesítse magát, ám rejtve tartsa borotvaéles pengéjét, hogy senki ne gyaníthassa a könyörtelenségét. 

A CSENDES OLTALMAZÓ felfoghatatlan energia egy hulláma, mely akkor érkezik el a harcoshoz, amikor már semmi más nem működik. 

(EZT A SZELLEM KÜLDI NEKI.) 

A harcos útja a világgal kapcsolatos viselkedés megválasztásának láncolata, melyek sokkal értelmesebbek, mint amilyeneket elődeink tanítottak nekünk. Ezek az életünket újjá alakítják, megváltoztatva a létünkkel kapcsolatos alapreakcióinkat. 

A harcos számára a félelem az egyetlen valamirevaló állapot. 

A félelem semmi a szenvedélyhez képest. 

A félelem vadul hajt,

 

a szeretet intelligensen mozgat.

 

részlet. Don Juan