A nézés: ahogyan a világot szokásosan érzékeljük. 

A látás: összetett folyamat, mely révén a tudó a dolgok lényegét képes érzékelni. 

A látott világ beépíthetetlen a nézett világképbe, így idővel megkérdőjelezi annak helytállóságát, teljességét és véglegességét. 

Először megtanulsz gondolni a dolgokra, utána hozzáidomítod a szemed, hogy a nézésed megfeleljen a gondolataidnak. 

Magadat fontosnak gondolod, ezért fontosnak érzed. Ha látsz, nem gondolsz arra, amit nézel, így az lényegtelenné válik. 

A látónak minden egyenlő, ezért lényegtelen.

Sok tudó a halált választja, mert neki egyre megy. 

De, választhatod az  életet és a nevetést akkor , ha az akaratod nem hagy meghalni, akármit látsz is. 

Amikor nézel, akkor tudsz nevetni. (látásban nem lesz kedved! )

Az ember, mint forgó tojás alakú lény fényszövedékből áll. (AURA.) 

A köldök területéről kiinduló, hosszú szálköteggel, csápokkal meg lehet kapaszkodni pl. egy sziklafalon. 

Az erős embereknek fényes, hosszú csápjaik vannak, a gyengéknek rövidek, láthatatlanok.

A csáp elárulja, hogy az ember beteg vagy egészséges, fukar vagy nagylelkű, hitszegő, és hogy lát-e! 

Aki lát, az mindenné lesz úgy, hogy semmivé lesz. 

Eltűnik, de mégis ott van és mindent elérhet, amit csak kíván.

 

 A látás a rendíthetetlen embereké. 

 

Tudd, hogy új világok végtelen sokasága vár ránk. 

Ha megállítottad a világot, a következő lépés a látás. 

A látás egy reakció az olyan világ érzékszervi ingereire, amelyik kívül esik azon a leíráson, amelyet megtanultunk valóságosnak nevezni. 

A látás lehetővé teszi a dolgok végső természetének érzékelését. 

A tevés egyfajta behódolás, márpedig a látónak nem szabad behódolnia a látott dolognak.

A látásnak közvetlennek kell lennie, mert a harcos nem vesztegetheti arra az idejét, hogy kiderítse, mit lát. 

Kezdetben a látás zavarba ejtő és könnyű eltévedni benne, később a harcos erősödésével közvetlen megismeréssé válik.

 
Azért nem tudjuk másként látni a világot, mint amilyennek a többi ember mondja, mert folyton ezt halljuk (szerintük hogy történnek a dolgok) és ezt nehéz leállítani. 

A varázslók világában beszélni lehet az állatokkal, ez az ő tevésük, de csak akkor látsz, ha a közönséges emberek és a varázslók világa közé állsz, a határvonalra. 

Az erő növényei csak mankók. 

Az igazi az, amikor a test rájön, hogy önállóan képes látni. 

A látás okozza azokat a nagy bizonyossággal tett kijelentéseket, melyekről senki sem tudja, hogyan születtek. 

Hiába látsz, mint varázsló, ha nem kapsz jelzést, nem fogod megtudni, melyik utat válaszd. Amikor csendben vagy, észreveheted, hogy mindent valami más mond meg neked. 

A világ szálai a látónak mindent átszövő, fénylő fehéres vonalak, melyek tüneményes bőségben vetítődnek rá mindenre vagy jönnek rajta keresztül (EZEK A FLUIDSZÁLAK, IDŐSZÁLAK.). 
Az emberi lényeknek finom, izzó fény van a hasuk táján, és ezt minden külső dolog ide-oda rángatja. Amikor ez a rántás túl erős, pl. amikor szövetségesekkel vagy erővel rendelkező emberekkel találkozol, a fény zavarossá válik, megváltoztatja a színét vagy akár teljesen el is halványulhat. Ilyenkor csak a hányás segít. 

A világ szálait szikrák és lángok kiszóródásával láthatod meg, amiket az ujjaidból árasztasz. A fonalat úgy kell két kézzel megragadni, hogy a csuklóid összeérjenek, különben leesel repülés közben (LEVITÁCIÓ.) és meghalsz. 

A fonalak húznak fel a levegőbe valahogy. 

Az állatoknak halványsárga fénye van a látásban, az embereknek világosabb és fehéresebb halványsárga. A varázslóknak viszont borostyánszíne van, mint a tiszta méznek a napfényben. 

A legerősebb és leghatalmasabb varázslónők színe pedig zöldessárga.

A közönséges emberi lények olyanok, mint egy fénylő tojás, míg a varázslók formája a két végén lekerekített sírkőre hasonlít. 
A növények általában rózsaszínűek. A mérges növények sápadtsárgás rózsaszínűek, a gyógyfüvek fényes ibolyakékes rózsaszínűek. A varázserővel bíró növények fehéresek a piszkosfehértől a patyolatfehérig. 

Az ember képes minden porcikájával látni, vagyis egész testével egyszerre érzékelni, mintha az egy óriási szem volna. 

Ezt a szemet, ami a formáját elhagyó harcos előtt megjelenik, ki lehet nyitni, mint valami ajtót, és akkor szabadon járkálhatsz ki-be a másik világba.

Narancssárga fénynek is látszik.

 
A látás érzése a fej búbján kezdődik, majd végigfut a háton, körbe a derékon, be a méhbe. 

A test belsejében átható bizsergést kelt, ami felismeréssé változik.

  Ez a látás fiziológiája. 
Mindenki lát, és mégis úgy döntünk, hogy ne emlékezzünk arra, amit látunk. 
 

A szemlélődés a távolba látás.

 
Csak egy olyan varázsló engedheti meg magának, hogy másokon segítsen, aki forma nélküli és lát. 

Ha nem vagy ilyen, akkor minden erőfeszítésed csak önkényes cselekedet, amit egyedül a saját önérdeked vezérel. 

A másik világból nézve ezt a világot az emberek nagynak, izzónak tűnnek, és olyan a látvány, mint egy vízzel locsolt üvegablakon való keresztülnézés. 

A bal oldali tudomás a normál tudatállapot, a jobb oldali az ember rejtelmes oldala, amit csak a látó varázsló ismer. 

A normál (bal oldali) tudatállapotunk tele van dühhel, félelmekkel, s azzal a belső kényszerrel, hogy mindenre ésszerű magyarázatot találjunk. 

Ezért a hibáink azután is kitartanak mellettünk, hogy látó emberré válunk. 

Ez az élet, amit most élünk, nem más, mint egy hosszú látomás. 

A látás a tudás egyik sajátos érzete. 

A látásnál is fontosabb, hogy a látó mit kezd azzal, amit lát. 
Teljesen mindegy, milyen kifejezéseket használ valaki, ha egyszer az igazságot maga a látás bizonyítja. Amikor a látó valaminek nevet ad, soha nem egyszerű szófordulatról van szó, mivel a kifejezés a látásból ered, és mindazt magában foglalja, amire csak a látó ember képes. 

A neveket arra kell tartalékolni, ha valaki segítséget hív, amikor nagy bajban van, ezért a nevet kimondani komoly dolog. 

Ezért használj bizonyos dolgokra ideiglenes nevet. 
A naguál kötelességei közé tartozik, hogy mindig jobb magyarázatokat keressen, új és új módon beszélve a látásról. 
A látók szerint három kulcsfontosságú eljárás létezik: a rejtőzés, az álmodás és a szántszándék. 

A látás azt jelenti, hogy felfedjük minden legbensőbb magját, megtapasztaljuk az ismeretlent, és egy pillantást vetünk a megismerhetetlenre,

ezért a látás nem nyújt megnyugvást és vigaszt az embernek, hanem inkább összeroppantja a felfoghatatlan bonyolultságával. 

A látók a mély, érzelemtől mentes felismeréseket tekintik a legértékesebbnek. 

A tudás harci ösvényén elmondhatatlan veszedelmek leselkednek azokra, akik a józan megértés híján vannak. 

Látni nem szemmel kell! (HANEM LÉLEKKEL.) 

Az ember akkor lát, amikor a közönségesen nem használt emanációk a helyükre kerülnek, beigazulnak. 

Valami mindent megmagyaráz neki, egy hang a fülében megmondja, mi micsoda. Ugyanakkor a látás nem hallás! 

A látás hangja valami teljesen felfoghatatlan dolog. Talán a mindenekfölött álló teljesség hangja, aki az ember gyámolítója és az Ember mintájának (EZ AZ EMBERI FORMA.) nevezik, de ennek nincs hangja. Valószínűleg csak az emberre jellemző. 

A létet nem lehet ésszel fölfogni, a látók tudása egymásnak ellentmondó tételekből áll. Az igazságok nyíltan ellentmondó tételek szerint vannak elrendezve. Az ellentmondásokat csak a mindenekfelett álló józanság érzésével lehet áthidalni. 

A látók szerint az él, akinek tudomása van, és az ezt előidéző emanációk egy gyűjtőedénybe vannak foglalva. 

A tudomás emanációi: ragaszkodás, bánat, öröm, harag, szeretet, stb. 

A régi látók szerint a mi világunk alatt még hét szintje van a létezésnek, és ezeket velünk a víz mozgása köti össze. 

Lásd: patakba merített tükörbe bámulás varázslata. Az alsóbb szinteken élő lényekkel a vízen keresztül lehet kapcsolatba lépni.

A tükör ablakként viselkedik, ami odacsalja a másik világ lényeit. 

Az alattunk lévő szintek entitásai a szövetségesek, de nem mindegyiknek lehet hasznát venni. 

A naguál-vágás a hangsúly eltolása a szokásos emanációkról a velük szomszédosakra. 

Ezzel a régi látók "megronthatták" az inasaikat, a befolyásuk alá vetve őket. 

Az igazi tanulás az emelt tudomás állapotában történik, amikor az inas tudata balra tolódik. A régi látók nagyon kis gyerekeket fogadtak föl inasnak, hogy ne ismerjenek más életet. (KÖNNYEBB LEGYEN TANÍTANI ŐKET.) 

A látó és naguál erejével rendelkező ember a naguál-vágáskor megüti az inas gyújtópontját.

Ez a fényszövedékben(aurában) található. A megnyomása lehet homorulat, ami ideiglenes eltolást eredményez vagy hasadék, ami állandót. 
Az öntükrözéssel megkeményített fényszövedékre egyáltalán nem hat a naguál-vágás. A horpadás mérete maximum a gubó egyharmada lehet. 
Normál esetben a tudomás parazsa az érzékeny lények fényszövedékének felszínén látható, de az embernél a fejlődésével mélységet nyer, befelé terjeszkedik. 

Az eltolódás a horpadás miatt növeli a megértés, az összpontosítás és a felejtés képességét. 

A látónak ezért erővel kell emlékeznie, magától kiemelve az emelkedett tudomás állapotában használt emanációkat. 

A teljes tudomás állapota a megvilágosodás, amire csak látó képes. 

Ekkor az egész fénytojás(aura) kitörésszerűen felizzik, a héjának határai elmosódnak, a belső emanációk minden elképzelésen túl kiterjednek. Ekkor elemészti őt a belülről izzó tűz, összeolvadnak a szabad emanációkkal és elvitorláznak az örökkévalóságba. 

(A BUDDHA BELÉP A NIRVÁNÁBA.) 

Az új látók legmagasabb rendű célja az, hogy szabadok legyenek és megtudják, mik vagyunk valójában. 

A szabadság azonban mindent elsöpör, s velejárója, hogy harcosainak céltudatosan kell keresniük a változást, az újat. Csak a kikezdhetetlenség számít, azaz a felszabadított tetterő, a szabad energia. 

 

 
A misztérium titka az új látók szerint az észlelésben rejlik. 

Nem abban, amit észlelsz, hanem ami észlelésre késztet téged. 

Ahol megszűnik a kétely, abban a helyzetben, mélyen a bal oldalban az ember csak energiafoltokat lát. 

A régi látók az álmodó test tökéletesítésével a fizikai test tökéletes másolatára vágytak. 

Csak a szemet nem tudták lemásolni, mert az álmodó test szeme helyén a tudomás borostyánfényű parazsa izzik. 

A látók körében két tanítási mód van. 

1. Amikor a tanító mindent előre elmagyaráz. Ez a rendszer a szabadságnak, a választásnak és a megértésnek kedvez. 
2. Amikor semmit sem magyaráz el, csak cselekszik, erőszakosan, hogy a harcos közvetlenül élje meg a látók fogalmait. 
Nem szabad, hogy a látó ember tetteit bármiféle ésszerű előfeltevés megzavarja. 

Az új látók az észlelés korlátjának áttörését használják végső próbaként, 

amikor normál tudatállapotban leugranak egy szakadékba, és még a becsapódás előtt törlik a köznapi világot, egy másikat állítva össze. Ez a tudomás legutolsó bástyája és nagy vakmerőség kell hozzá. 

(SÁMÁNPRÓBA.) 

Az új látók elszöknek a Sas elöl, gyűjtőpontjukat a teljes szabadság álmodó helyzetébe víve. Először elviszik a gyűjtőpontot az ismeretlen határára, aztán visszatérnek az ismert határára, majd hirtelen eleresztik, és az ember teljes szövedékén átcikázva az egyszerre rendbe igazítja az összes benne található emanációt.

Ettől egész testük elég a belülről izzó tűzben.

(SPONTÁN ÉGÉSHEZ HASONLÓ JELENSÉG.) 

A régi látók varázslók voltak és absztrakt gondolkodók, az új látók viszont harcosok és gyakorlatias emberek. 

Josefina számára a látáskor a túlvilági Eligio átviszi őt egy ködfal szerű valamin, amelyen túl mindenféléket csinálnak, majd miután visszahozta, elfelejti, amit látott. (EZ A TIFERET FÁTYLA A ZSIDÓ MISZTIKÁBAN, EGY INFORMÁCIÓS ÁRNYÉKOLÓ ÉS SZŰRŐ RÉTEG AZ EGYES DIMENZIÓSZINTEK KÖZÖTT.) 

Intenzitás: az átfogó észlelésnek az a képessége, hogy a megemelt tudatosság állapotában mindent egyszerre fogunk fel. 

(RÁADÁSUL NEM ELVONT FOGALMAK FORMÁJÁBAN, HANEM TÉNYLEGES VALÓJUKBAN ÉSZLELŐDNEK A DOLGOK.) 

Ha az észlelésed emlékeit nem tudod rendszerbe helyezni, emlékezni sem tudsz rá. 

A lényed teljességét azzal szilárdítod meg, ha az emlékezéssel egyesíted a jobb és bal oldali tudomásodat. 

A látás azért tűnik vizuális dolognak a harcos számára, mert a szemünkre van szükségünk ahhoz, hogy a szántszándékra fókuszáljunk. 

A szántszándék megragadása a szemmel a látás. 

A hagyományos érzékelés akkor áll fenn, amikor a tiszta energia, a szántszándék megvilágítja a fénygubónkon belüli fényszálak egy kötegét, és ugyanakkor megvilágítja a fénygubónkon kívül a végtelenbe nyúló ugyanezen fényszálakat is. A rendkívüli érzékelés, a látás akkor következik be, amikor a szántszándék ereje által az energiamezők más kötege telítődik energiával és fénylik fel.

Kritikus mennyiségű energiamező felfénylésekor a varázsló magukat az energiaszálakat látja. 

A varázslás alapvető előfeltétele a dolgok energia lényegének érzékelése. 

Ez a látás, amit egész életen át tartó figyelemmel és gyakorlással kell elsajátítani. 

Mivel nem tudjuk az energiát közvetlenül érzékelni, feldolgozzuk, amit érzékelünk és egy mintához igazítjuk, ami az érzékelés társadalmi része. (AZ ÉRZÉKSZERVEINK JEL- ELŐFELDOLGOZÓ ÉS SZŰRŐ, MINTÁKHOZ IGAZÍTÓ RENDSZERKÉNT FUNKCIONÁLNAK.) 

A látáshoz ezt kell leválasztani, mert szándékosan lecsökkenti azt a területet, amit érzékelhetnénk. 

Az embernek a túléléshez a társadalmi alapoknál kell megváltoztatnia az érzékelést. 

A varázslás legfontosabb cselekedete

az univerzum lényegének látása. 

Az univerzum esszenciája minden elképzelhető irányban a végtelenbe nyúló, ragyogó fonalakra emlékeztet, foszforeszkáló, izzó rostokra, melyeknek oly módon van tudomásuk önmagukról, hogy az az emberi elme számára felfoghatatlan.

 (A SZÁLAK TUDOMÁSA A RAJTUK ÁTFUTÓ INFORMÁCIÓNAK KÖSZÖNHETŐ.) 

   A látás csak energia kérdése.