201-es szoba...

Mit jelent egy jezsuita számára pápának lenni?

Az ignáci lelkiség melyik eleme segíti legjobban szolgálata megélésében?

A megkülönböztetés – feleli Ferenc pápa. 

 Mindig mélyen megérintett az az alapelv, amellyel leírják Ignác látomását:Non coerceri a maximo, sed contineri a minimo divinum est.

 Sokat töprengtem ezen a mondaton a rendben mint vezető, mint elöljáró: a legnagyobb sem képes magába zárni, de a legkisebb is be tudja fogadni. A nagy és a kicsi ezen erénye a nagylelkűség, mely abból a helyzetből, amelyben az adott pillanatban vagyunk, mindig a horizontra figyel. Azt jelenti, hogy megtesszük a mindennapok kis dolgait Isten és az emberek felé nyitott, nagy szívvel. Vagyis a kis dolgokat nagy horizontokon, Isten országa horizontjain értékeljük.

Ez a vezérelv viszonyítási pontokat kínál a helyes álláspont elfogadásához a megkülönböztetés számára, hogy Isten dolgait az ő szemszögéből lássuk. 

 Lehetnek nagy terveink, de a megvalósításkor kevés és kicsiny dolgon munkálkodjunk. 

Vagy használhatunk gyenge eszközöket, amelyek hatékonyabbnak bizonyulnak, mint az erős eszközök...

Ez a megkülönböztetés időt igényel.

Sokan úgy gondolják, hogy a változások és a reformok rövid idő alatt megtörténnek.

Hiszem, hogy mindig szükség van időre a valódi, hatékony változás alapjainak a letételéhez.

Ez a megkülönböztetés ideje.

Némelykor a megkülönböztetés azonnali cselekvésre ösztönöz, pedig kezdetben úgy gondoltuk, később kell cselekednünk.

Ez történt velem is az elmúlt hónapokban. A megkülönböztetés mindig az Úr jelenlétében történik, figyelve a jelekre, az eseményekre, meghallgatva az embereket, különösen a szegényeket.

Az én választásaim, még az élet hétköznapi részéhez tartozók is, mint például egy szerény autó használata, mind a lelki megkülönböztetéshez kapcsolódnak, ami olyan követelményre válaszol, mely a dolgokból, az emberekből, az idők jeleinek olvasatából ered.

Az Úrban való megkülönböztetés vezet engem abban, ahogyan kormányzok.

Nos hát, én nem bízom a hirtelen hozott döntésekben!

Nem bízom az első döntésben, vagyis az első dologban, ami az eszembe jut egy döntés meghozatalakor. Az ilyen döntés általában elhibázott.

Várnom kell, magamban értékelni, rászánni a szükséges időt.

A megkülönböztetés bölcsessége megment az élet szükségszerű kétértelműségétől, és segít megtalálni a legalkalmasabb eszközöket, amelyek nem mindig azok, amelyek nagynak és erősnek látszanak.
 

Az egyház? Tábori kórház…

Világosan látom, hogy az a dolog, amire ma az egyháznak leginkább szüksége van, az az a képesség, hogy gyógyítsa a sebeket, felmelegítse a hívők szívét, hogy közel legyen az emberekhez.

Én úgy látom az egyházat, mint egy tábori kórházat csata után.

Haszontalan dolog egy súlyos sebesülttől a koleszterin- és vércukorszintje után érdeklődni.

Előbb a sebeket kell ellátni, utána beszélhetünk minden másról. Ellátni a sebeket, ellátni a sebeket… És alulról kell kezdeni!

Az egyház néha apró dolgokba, kicsinyes előírásokba zárkózik.

 Az egyház szolgái legyenek mindenekelőtt az irgalmasság szolgái.

Hogyan beszélünk Isten népéről?

Anya- és pásztoregyházról álmodom.

Az egyház szolgái legyenek irgalmasak, törődjenek az emberekkel, kísérjék őket jó szamaritánusként, aki lemossa, megtisztítja, fölemeli felebarátját.

Ez a tiszta evangélium.

Isten nagyobb, mint a bűn.

A szervezeti és szerkezeti reformok másodlagosak, vagyis csak később jönnek.

Az első reform a magatartás reformja.

Az evangélium szolgái legyenek képesek arra, hogy felmelegítsék az emberek szívét, hogy járjanak velük együtt a sötétségben, hogy tudjanak velük beszélgetni, és leszállni éjszakájukba, sötétségükbe anélkül, hogy ők maguk eltévednének.

Isten népe pásztorokat akar és nem tisztviselőket vagy státuszklerikusokat.

A püspökök kiváltképp legyenek olyan emberek, akik képesek türelemmel lépést tartani Istennel az ő népében, oly módon, hogy senki se maradjon le, de azért is, hogy kísérjék a nyájat, amely képes új utakat találni.

Ahelyett, hogy csak elfogadó és befogadó egyház legyünk, mely nyitva tartja ugyan kapuit, arra is törekedjünk, hogy olyan egyház legyünk, amely új utakat talál, amely képes kilépni saját magából, és elindulni azok felé, akik nem járnak templomba, akik elhagyták, vagy akik közömbösek iránta.

Aki elhagyta az egyházat, néha olyan okból tette, amelyet meg lehet érteni, és értékelni is lehet, és ezzel rá lehet venni őt a visszatérésre.

De ehhez merészség, bátorság kell...

A mi hitünk nem laboratóriumhit, hanem úton lévő hit, történelmi hit.

Isten történelemként tárta föl magát, nem pedig elvont igazságok gyűjteményeként.

Azért tartok a laboratóriumtól, mert ott felveszik és hazaviszik a problémát, hogy háziasítsák, hogy kipingálják, összefüggéseiktől függetlenül.

Nem kell hazavinni a határt, hanem a határon kell élni, és merésznek kell lenni....

https://parbeszedhaza.hu/reflexio/jo-napot-ferenc-papa-vagyok-interju