Csak akkor tudsz az emberekre haragudni, ha a cselekedeteiket fontosnak tartod. 

Ha túl sokat foglalkozol magaddal, és a gondjaiddal, fáradtság vesz rajtad erőt és legyengít, így viszont nem tudsz a világra figyelni. A beképzeltség, vagyis hogy fontosnak érzed magad, az embert nehézkessé, esetlenné és hiúvá teszi. 

A tudó legyen könnyű és illanó. 

Az emberek többsége túl komolyan veszi magát, fontosnak tartja önmagát, mert gyenge és felfuvalkodott. Úgy gondolják, joguk van bosszankodni mindenen, és elmenni, ha nem a szájuk íze szerint alakulnak a dolgok. 

A félelem sohasem okoz károsodást senkiben. 

Az sebzi meg a szellemet, ha valaki állandóan les, ütlegel, utasítgat, hogy mit csinájon és mit ne csináljon. 

 A legyőzöttség olyan élethelyzet, ami elkerülhetetlen. 

Az ember vagy győző vagy legyőzött, és ettől függően vagy üldözővé vagy áldozattá válik. 

Csak a látás oszlatja el a győzelem, a vereség vagy a szenvedés illúzióját. A megalázottság pedig haragvóvá tesz.

Amíg valamit elvársz, például áldozatnak hiszed magad, pokol lesz az életed. Ha semmit sem vársz el, minden amit kapsz, ajándék lesz a számodra. Életünk erőivel csak a gondolatainkkal szállhatunk szembe, semmi mással.

Az önmegtagadás szenvedélye messze a legrosszabb, mert elhiteti velünk, hogy nagy dolgokat viszünk végbe, amikor valójában önmagunk körül forgunk. 

Ha elfogadod valakinek a gondolatát, szándékát, akkor attól kezdve az a te ügyeddé is válik.

A meggyőződés azt jelenti, hogy képes vagy egyedül cselekedni. Ha jól érzi magát a testem, mert jól bánok magammal, akkor nincs okom fáradtnak lenni, sem rosszul érezni magam. 

 Nem az a fontos, mit teszünk magunkkal, inkább az, mit nem teszünk. 

Jobban értenéd a dolgokat, ha nem töprengenél a kezdetekről, mert a dolgoknak nincs eleje, ilyen csak a te fejedben létezik.

 
 Minden körülöttünk lévő dologtól kaphatunk megerősítést. A környező világ rendkívül titokzatos, és az emberek nem különbek semminél.

 
Csak embertársaink alkalmasak a méltó ellenfél szerepére, mert könyörtelenek. 

A másfajta lényeknek nincs önálló akaratuk, ezért eléjük kell menni és kicsalogatni őket. 

Az embertársaink olyan fekete mágusok, akik a vigasz, menedék és félelem lelkiállapotaival terelik rabszolgaságba a gondolataidat és tetteidet. 

Az emberi lények szeretik, ha megmondják nekik mit tegyenek, de még jobban szeretnek szembeszállni, és nem tenni azt, amit mondtak nekik. Így többnyire megutálják azt az embert, aki tanácsot ad nekik. 

Az embernek nincs nagyobb ellensége, mint az önhittség, mert legyengít az, hogy embertársaink tettei és gaztettei rosszul esnek nekünk. Emiatt aztán életünk legnagyobb részében sértődöttek vagyunk. 

Önmagunk fontosságának a tudata a magva mindannak, ami jó bennünk és ami rohadt. Mesteri módon megalkotott haditervre van szükség ahhoz, hogy az ember meg tudjon szabadulni a rohadt résztől. 

Önuralomnak azt nevezik, ha az ember képes megőrizni a lélek harmóniáját akkor is, amikor tapodnak rajta. 

Szokatlan helyzetben az emberek a helytelen viselkedés három fajtáját végzik.: 

1. Semmibe veszik a történteket. Ilyen a megszállott. 

2. Habozás nélkül elfogadják a dolgokat, minden mozzanatukban és azzal áltatják magukat, hogy tudják mi, miért és hogyan történik.

 Ilyen a jámbor. 

3. Örökösen gyötri őket egy esemény, mert sem semmibe venni, sem szívvel elfogadni nem tudják. Ilyen a bolond. 

Nincs elmélet, amikor a tudomás embereinek világáról beszélsz. A tudomás embere úgy tartja kézben a dolgokat (a látásával), hogy semmit nem tart kézben. 

 Félünk, hogy megőrülünk, pedig természetesen mindannyian őrültek vagyunk. 

Egy örökkévalóságot töltünk el gyámoltalan gyermekként. A gyermek cselekedni akar, és mert nem tud, hát panaszkodik. 

Az a legnagyobb hibánk, hogy sosem hisszük el azt, ami történik velünk. 

Amikor végül ráébredünk, hogy mi történik velünk, általában már túl késő. 

Mindig az intellektusunk csap be minket, mert ő kapja először a vészjelet, de ahelyett, hogy hitelt adna neki és azonnal cselekedne, előbb hosszan eltűnődik a dolog valódiságán. 

Természetünkből adódóan lusták vagyunk, nem szívesen erőltetjük meg magunkat. 
Minden szokás cselekedet, vagyis összefüggő és értelmes tevékenységsorozat, aminek ha egyes részei hiányoznak, a cselekedet nem működik. 

A régi szokások ismerőssége - a kellemetlenségüktől függetlenül - gyönyörűséges nyugalommal tölti el az embert. 

A humorral lehet egyedül ellensúlyozni az emberi tudatnak azt az eredendő kényszerét, hogy számvetéseket, nehézkes osztályozási rendszereket alkosson. 

Az ember középen állva, még mielőtt teljességgel belépne a bal oldali tudomás tartományába, rendkívüli mértékben képes egyetlen dologra összpontosítani a figyelmét, ugyanakkor minden elképzelhető módon befolyásolható is. A legmélyebb tanulásra ezen a szinten kerül sor, de a harcosnak vezetőre van szüksége, aki mindent elmagyaráz ahhoz, hogy az újonnan tanultakat megfelelően tudja értékelni, különben nagy varázsló lesz, de csapnivaló látó. 

Ha az ember elveszíti önmaga fontosságának tudatát, sérthetetlenné válik.

 
A szabadság drága, de nem megfizethetetlen. 

Az ember akkor van kikezdhetetlen létállapotban, ha minden ésszerű feltevéstől és racionális félelemtől mentes. 

A félelemnek csak a köznapi élet emanációi közepette van létjogosultsága. 

Az emberi test középpontja energiaközpont. 

Ha egy halálos beteg eljutott a végső stádiumba, akkor van ereje, mert nincs több vesztenivalója, s ezért bátorrá válik. 

Csak akkor vagy gyáva, ha van mihez ragaszkodnod. 

A halálos beteg a feddhetetlenségével kitaszíthatja magából a betegséget, mintha egy fogantyút markolna. 

Azok az emberek, akik igazán betegek, sokkal formálhatóbbak, mint aki nem igazán beteg. 

Ha úgy érzed, törlesztened kell egy adósságodat, akkor fizesd az emberi szellem számlájára, mert ez a számla nagyon alacsony, ezért bármennyit tehetsz hozzá. 

Minden időnket és energiánkat igénybe veszi, hogy legyőzzük a bennünk rejlő ostobaságot, és ez az, ami számít. 
Ha sikerül megszabadulni  az öntükrözéstől anélkül, hogy kicsúszna a lábad alól a talaj, végtelenül erősebb életet élsz, mintha megőrizted volna az önképedet. 

A düh és a szomorúság a tehetetlenség érzéséből fakad, amikor tisztában vagy a léted korlátaival. 

A szomorúság csak azért van, hogy megnevettessen téged. 

Az energiafelhalmozódás miatt az ember idővel kiesik a mindennapi élet világában kialakított korlátolt, unalmas fészkéből és egy új lakhelyet kell keresnie magának. 

Azok a rugalmasabb emberi lények, akiknek sodróbb lendületű, fluidabb és változatosabb a belső párbeszédük. 

Látható, hogy az emberek két nagy csoportra oszthatók: akik törődnek a többi emberrel és akik nem. 

... naguál az ég világon senkivel sem törődött, éppen ezért tudott segíteni az embereken, mint rejtőzőművész. 

Aki a többiekkel törődik, az magával is éppúgy törődik, és elvárja, hogy megkapja a neki kijáró elismerést.  

..ez a  naguál természetes népvezér, akinek a segítségével az emberek bármit képesek megtenni.

 
Amikor megérted a tudatosság természetét, megszűnik a személyiséged, az emberi körülmények többé nem részesei a nézőpontodnak.

 
Minden élőlénynek van egy párhuzamos lénye, aki egy ugyanolyan nemű másik lény, aki közvetlenül és megfejthetetlenül kapcsolódik hozzánk. 

Egy időben, egyszerre léteznek a világban, mint egy bot két vége, de szinte lehetetlen megtalálni a másikat. Ha mégis sikerül, az nagy hőstett és a párhuzamos lényben az energia és a fiatalság végtelen forrását találod meg. (ITT A LÉLEKPÁROKRÓL, DUÁLPÁROKRÓL VAN SZÓ.) 

Az ember vagy szereti vagy gyűlöli azokat, akikben magára ismer. 
A szavak borzasztóan erősek és fontosak, és minden szó az őt birtokló ember mágikus tulajdona. 
Az emberiséget az tartja össze, hogy az érzékelésünk azonos, energetikailag osztozunk az egyöntetűségben és összetartóerőben. 

A világos gondolkodás egyetlen módja az, ha az ember egyáltalán nem gondolkodik.

Az ostobaság és az öntükrözés között kapcsolat van. Mindent félrelökünk, ami nem felel meg öntükröző elvárásainknak. 

A racionális emberek feneketlen tudatlanságát az biztosítja, hogy rendíthetetlenül ragaszkodnak a saját énképükhöz. 

Az önfontosság, az egománia nemcsak a varázslók legnagyobb ellensége, hanem az emberiség végzete is. Az energiánk legnagyobb része erre megy el. Ez a legnyilvánvalóbban a vég nélküli aggódásunkon látszik a személyiségünk megjelenítésével kapcsolatosan: vajon csodálnak, szeretnek, elismernek bennünket vagy sem. 

A klasszikus barátok nem igazán kedvesek és figyelmesek hozzánk, de nem is undokok. Arra várnak, hogy hátat fordítsunk nekik és oda tudjanak szúrni. 

Akkor ér támadás mások részéről, ha elérhetővé teszed magad. 

A régi idők embereinek realista rálátása volt a tudomásra és az érzékelésre, 

mert látásmódjuk a körülöttük lévő univerzum vizsgálatából eredt.

Ezzel ellentétben a modern kor embereinek képtelenül valótlan rálátásuk van a tudomásra és az érzékelésre, mert a látásmódjuk a szociális rendből és az azzal való kapcsolatukból ered.

részlet:Don Juan