Nyílt és zárt szellem

Ha két zárt szellem találkozik, elkerülhetetlen a konfliktus.

Ez a fajta lelkület „túlhatalmat” ad az egónak, az én tudatnak és ezzel csökkenti a másikra figyelés lehetőségét.

Amennyiben önmagam kiterjedésének mértékéről egyedül én határozok, óhatatlanul megsértem valaki más ez irányú, saját elképzelését.

A világ ma azt harsogja, hogy mindenki legyen győztes, első és csak az első megalkuvások nélkül valósítsa meg önmagát!

A minket körülvevő világ egyetlen résztvevőjére nem vagyunk tekintettel.

Saját vélt vagy valós érdekeiktől hajtva egyre többen gázolnak át bárkin.

Az én szó lassan kiiktatja a mi használatát.

A zárt szellem már nem egyesek „kiváltsága”, az fajunk nagy részének jellemzője.

Azért tehetjük meg, mert a rajtunk kívüli létezést továbbra is a nyitottság, az egymásra épültség tudata és figyelembe vétele irányítja.

A befogadás, a türelem nem tud agresszív lenni.

A nyílt szellem a vele ellenséges magatartásra úgy reagál, ahogy a kelet mozgáskultúrái.

Nem támad, hanem visszafordítja a támadó energiát. A Ha viszont Hahhhhhhhh...

A hétköznapokban a nyitás kezdetet, jövőt, tehát pozitív érzelmeket, a zárás pedig véget, múltat jelent.

A szellemnél szellemiségnél ezek megfelelőiként befogadást, a másik felé való kitárulkozást, illetve bezárkózást, elutasítást írhatunk.

Ezzel nagyjából meg is fogalmaztuk az ellentétpár értelmét és fontosságát!

A közösség kialakulásához a természet megteremti a szükséges alapot azzal, hogy a fajt csoportos létezésre teremti.

Ez olyan kényszerítő erő, amelyet csak az egyedek súlyos lelki sérülése esetén vagy azt eredményezően lehet feladni.

E kényszer azonban nem elegendő, hiszen a tagok önálló lelkülettel rendelkeznek, tehát óhatatlanul érzelmi konfliktusok alakulnak ki.

Ahogy a különböző fajok egyedei anyagi megjelenésükben, külalakjukban sem tökéletesen azonosak, ugyanúgy, sőt még inkább eltérő a lelkük.

Emiatt egyazon eseményt minden szemlélő másképpen értékel.

Biztos láttatok már fotósorozatot, amelyen ugyanaz az arc látható, csak más megvilágításban.

Ugyanaz és mégis mennyi változatban?

Így van ez a lélekkel is. Nagyon nem mindegy tehát, hogy a csoportot alkotó lelkületek milyenek?

Az általuk létrehozott, közösségüket irányító szellemiség,  -nevezhetjük kultúrának is -, a tagok lelkületének következménye, okozata.

Ahogy az egyik változik, úgy alakul vele a másik is.

A lélek, a szellem természetes, egészséges állapotában nyitott, tehát empatikus és toleráns.

Azért, mert így élhető meg leginkább a csoportlét.

Ha az egyedek türelmesek, megmutatják önmagukat és befogadóak másokra, a csoporton belüli erősorrend (hierarchia) állandó alakítási kényszerén túl nem nagyon gerjesztenek összetűzéseket.

Az ettől való bármilyen mértékű eltérés, tehát a lélek sérülése, deformálódása azonnal gyengíti a csoport összetartozási érzését, a tagok ez irányú készségét.

Azzal, hogy egy tag lelki élete sérül, bezárkózik, agresszív lesz, azonnal átalakul a közösség szellemisége.

Természetesen jelentős különbség van az egyedek érdekérvényesítő képessége szerinti fontosságban, hatásban.

A piramis felső részében találhatók ilyen sérülései jóval befolyásolóbbak, mint az alul lévőké.

Minél több tag vesz fel a természetestől eltérő magatartást, annál gyorsabban és erőteljesebben változik a közös szellemi megjelenés.

Ebből következik, hogy nem csak az egyén, hanem az általa alkotott csoport is lehet nyílt és zárt szellemiségű.

Befogadó és kitaszító, barátságos és ellenséges, kitárulkozó, vagy éppen bezárkózó.

A közösségi lét megteremti saját, állandóan változó szellemiségét, kultúráját.

Az emberiség, általunk ismert története során számos kultúrát hozott létre.

Éles határvonal látszik közöttük, attól függően, hogy milyen volt a viszonyuk a természethez, a világmindenség törvényszerűségeihez.

Amelyek tudomásul vették ezeket, életvitelüket ehhez igazították, önmagukat részének tekintették, mind nyitott szellemiségek voltak.

A magántulajdon kialakulása, az egyén és a csoport életében fontossá válása, a közösségben a szükséges/elégségesnél nagyobb számú uralkodni vágyó megjelenése, és egyáltalán, az „uralkodni” vágyás, mint érzelem megjelenése, egyre inkább lehetetlenné tette a hagyományos értelemben vett szellemi nyitottság meglétét.

Az enyém szó és az általa megfogalmazott érzelem eleve kirekesztő!

Korlátokat szab ott is, ahol valójában nincsenek.

Valamilyen dologgal kapcsolatban önzést, a többiek igényeinek korlátozását jelenti.

Ami az egyedeknél létezik, az megvan az általuk alkotott közösségben is.

A tagok erős birtokosi/birtoklási tudata a csoportban is ilyet gerjeszt.

A különböző, egymást követő szellemiségek, kultúrák sorában az emberiség egészét leginkább meghatározó a kereszténység, ennek kifejlődése.

Mint sok más, ez is emberi alakban formázta meg a világot irányító szellemet, és ezzel a természet egymásrautaltsága helyett önmagát mindenki másnál magasabbra helyezte.

Ez a gondolkodás azt eredményezte, hogy a XXI. századra az általa irányított emberi közösség,- annak gazdasága, művészete, szellemisége - teljesen bezárkózott önmagába, önzővé és kirekesztővé vált, számára mások szükségletei nem figyelembe veendők.

A zárt szellem lehetetlenné teszi az egészséges közösségi létezést.

A közösség kialakítása és megtartása viszont nem csak adott fajon belüli kényszer, nagyobb a fontossága a környezettel való kapcsolódásban.

A nyitottság mindenféle másság meglétének elfogadását, annak a szükséges alkukötéshez elengedhetetlen szintű figyelembe vételét "kényszeríti" az élet szereplőire.

Ahogy a mi létezésünk is más a testünket alkotó életközösségek megléte miatt,  mi is csupán egy még nálunk is nagyobb létező részei vagyunk.

Ezt a valamit Föld bolygónak és földi életnek nevezzük.

Ami bizony, egy még hatalmasabb létezőben, magában az Univerzumban van.

Fontos tehát, hogy szellemünk nyílt legyen, és ne pedig zárt, mert csak így juthatunk előbbre!