Oiolosselôte - Genesis

 

ELSŐ FEJEZET

A VILÁG TEREMTÉSE

 

"Kezdetben teremté Isten az eget és a földet."

^{/1Móz 1: 1/}

Isten: a legfőbb személy, a legfőbb tekintély. Eredetileg Ő egyedül volt, és tökéletes volt önmagában. Időn kívül élt. Így nélkülözve az időt és teret (melyek az Ő későbbi alkotásai), gyakorlatilag azonnal megnyilvánult végtelen gondolatok formájában. E gondolatok ezután egymáshoz képest alá-fölérendeltségi viszonyba rendeződtek. 

Mint ilyenek, saját egyéni és kollektív álmaik lettek. Álmodni kezdtek. Ezzel a Teremtő megalkotta számukra (a gondolatai számára) az időt. Ez az idő valójában nem más, mint a dolgok vagy történetek egymásutánisága. E gondolatok innen kezdve saját kívánságuk, az idő foglyai lettek. Maga a Teremtő természetesen ezen kívül maradt. Ezért van az, hogy Ő bármikor és bárhol ott lehet egyszerre, akár végtelen megnyilvánulásban is.

Időbe zárt gondolatai (mivel azok egymáshoz viszonyítva és egymástól függetlenül léteztek), komplex álmaik révén vágyakat kezdtek táplálni önmagukban. Ezek a gondolathalmazok így ugyan továbbra is egyminőségűek a Teremtővel; de már csak részei Neki. Így Tőle függetlenül is képesek döntéseket hozni, vagy megfelelő tudás birtokában ideig-óráig létezni.

Vágyaik abból álltak, hogy egymással újabb gondolathalmazokat hozzanak létre, vagy egymáson uralkodjanak. Mivel vágytak rá; e vágyuk elhomályosította Ősokukkal, a Teremtővel való kapcsolatukat. Mindazáltal a Teremtő - ugyancsak gondolatszikrájuk vágyaként - megalkotta számukra azt a helyet, (saját közvetlen környezetét), ahol élhetnek. Némelyek természetesen meg is maradtak e helyen, és a továbbiakban tudatosan és tökéletességgel szolgálták Urukat. Ők az angyalok. Mások ellenben, saját uralmi, hatalmi vágyaik, törekvéseik csapdájába estek. Terveket szőttek, hogy céljaikat elérjék. Ezen bukott angyalok elsője lett a Világosság, a tudás legjobb ismerője: Lucifer. Ő vezette csapdába társait, s tanította meg nekik, hogyan valósíthatják meg elgondolásaikat - méghozzá most már Teremtőjük szolgálatának háttérbe szorításával.

E homály volt az, amely később a ma ismert anyagot hozta létre. Ez ugyanis az eredeti céltól elvezérlő illúzió. A vágy illúziót szül - megfoganván, pedig anyagot okoz. Az anyag fogságában, pedig megismerszik a szenvedés.

Tehát megteremtette Isten a Földet: vagyis az anyagot. Így biztosított lehetőséget a Tőle távolodó, bukott hajlamú angyalok számára, hogy vágyaikat materializálhassák, s megélhessék azok következményeit. Bukott angyalai számára így adva lehetőséget arra, hogy vágyaik, tetteik következményéből föleszméljenek, s visszatérjenek Ő hozzá, az Ő szolgálatához.

Így tehát az ég (és annak különféle szférái) az angyalok és egyéb szellemszemélyek birodalma; a föld viszont azoké, akiket már teljesen elvakított a saját illúziójuk a hatalomvágy és az utódok létrehozása tekintetében.

"A föld, pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett."

^{/1Móz 1: 2/}

A vágyak óceánját kietlennek és pusztának írja le. Még valójában semmi konkrét elképzelés nem rajzolódik ki. Ehhez rendszerezettebb tudás kell a lélekszikrák részéről. Az a tudás, amellyel rendelkeznek, amivel álmodnak, s vágyakoznak, a Teremtőjüktől (Felsőlélektől) származik. Ellenben ők egyenként különböznek egymástól: mindnek némiképp eltérő fogalma alakul ki a vágyaikról. Természetesen a Teremtő oldalán szolgáló lelkek, vagy angyalok, kérubok, szeráfok, is egyenként egyediek: tevékenységük is egymástól némiképp eltér a többitől.

Nincs két pontosan ugyanolyan gondolathalmazból felépülő lélek sem. Ezt az ismeretanyagot viszont már saját céljaikra kombinálják, s így az ő tudásuk már nem egyenértékű az angyalokéval - hisz nem a Teremtő egyetemességén munkálkodik, hanem arra törekszik, hogy abból részeket csipkedjen le magának. Így ez a tudás: sötétség, vagy tudatlanság. Másfelől ez egy alázuhant állapot, ahonnan fel kell emelkedni ahhoz, hogy a Teremtő teremtésművének az érdekeit szolgálhassa. Már csak a részt - a saját részt - tudja szolgálni. Ez a lezuhant állapot: a mélység.

Mindazáltal a Teremtő nem mond le eltévelyedett, lezuhant fiairól, hisz teremtésművének egy részéhez ők is hozzátartoznak, és különben is minden esélyük meg van hozzá, hogy megnyilvánult vágyaik következményeinek hatására újra fény gyúljon a szemükbe, s eszükbe jusson, hogy hol az ő helyük.

Mindez nem kizárólag a Teremtő akaratából, hanem inkább a teremtmények kérésére történik így. Ezért ezen elhomályosult anyagi világ fölött természetesen szükséges, hogy Ő továbbra is felügyeletet gyakoroljon. Már tudjuk, hogy Ő időn kívül cselekszik: így az időnek bármely pillanatába vagy áramlatába belelát; sőt, ha szükséges, kiigazításokat végez benne.

Viszont teremtményeinek előbb vágyakozniuk, majd célozniuk, tervezniük kell, ezután meg kell valósítaniuk, ezzel szembesülniük, és majd a következményeket el kell szenvedniük. Ezután térhetnek újra vissza. Ez a folyamat az idő. Mindehhez természetesen az kell, hogy az Isten Lelke lebegjen a vágyóceán fölött.

"És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság."

^{/1Móz 1: 3/}

A bibliai beszámoló szerint a világ megteremtése hét napot vett igénybe. (Hat építési és egy működtetési!) A hét nap természetesen hét, egy mástól viszonylag jól elkülöníthető teremtési fázist - hét önálló világrendet jelent. Az illúzió birodalmában minden viszonylagos. Tehát mindennek van megnyilvánult és megnyilvánulatlan állapota. Amíg valami csak cél, terv formájában létezik, addig az még nem megnyilvánult: mások számára az még láthatatlan, megtapasztalhatatlan. E tekintetben ez az illető vágyának az éjszakai fázisa. Ha már látható, akkor az a nappal. A megnyilvánult vágy viszont visszahat, s örömet vagy szenvedést okoz. Mindenképpen egy kettősséggel kell szembenézni. Ezt feloldandó: a tudatlanságban élő lélek további álmokban és vágyakban igyekszik megszüntetni, vagy legalábbis enyhíteni ezt a feszültséget. Tovább tervez.

Elkezdődik tehát a hét fázisból álló teremtés. Amit ugyanis a lélek megtervez (megálmodik), csak a Teremtő tudja számára megalkotni, ő maga nem.

A világegyetem látható és láthatatlan szférái sorra megnyilvánulnak. A szellemi síkon részben közvetlenül a Teremtő környezetében, részben, pedig az Ő külső energiájában van jelen. A szellemi síkok: a gondolat, ezek kapcsolatai, az ismeret, a tudás birodalmát jelentik. A tudás alakítása révén létrejön a vágy. Ezek már - mint említettem - befedik a valóságot egy vékony ködfátyollal. Ezek hozzák létre sorban az érzelemvilágot, az ok-okozati összefüggések rendszerét és az éteri dimenziókat. Az éter bonyolultabb megnyilvánulása már közvetlen anyaggá alakítható. Ez az energia, vagy fény.

Tehát az 1Móz 1: 1-ben említett föld még nem igazán anyagi, de már nem is szellemi. Az még csak vágyak formájában létezik. Az első nap azonban már határozottan megnyilvánul, mint fény. Ha tetszik, nevezhetjük ősrobbanásnak, vagy big-bangnek. Ez a bang az éteri dimenzióból robbant ki. Megjelenése létrehozta a teret, melyet léte során folyamatosan tágít; s ebben tágul maga is.

 

"És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap."

^{(1Móz 1: 4, 5)}

Az Isten, ha valamire azt mondja, hogy jó, akkor az azt jelenti, hogy tökéletes; vagyis éppen megfelel annak a célnak, amelyre az teremtetett. A fény, az energia éppen alkalmas arra, hogy abból anyagot alkosson.

Most derül fény arra, hogy Istentől elidegenedett vágyaink pulzálnak. Létrejönnek, majd elpusztulnak. Aztán egy fejlettebb, vagy változatosabb formában újra megjelennek, s visszahatásuk elviselhetetlensége folytán megint eltűnnek, hogy megint változtatva rajta, újra és újra előjöjjenek. Ez a vágyaink kötőerejének a hatása. Nem képes állandó lenni. Elhomályosultsága miatt nem képes az Ősokból, a Teremtőből folyamatosan táplálkozni. Csupán egymásból és egy önmagában lévő, véges ismeretanyagból, véges tudásból képes táplálkozni. Ez egyben meg is szabja annak végességét. Így csupán lüktetni tud. Újabb, komplikáltabb változatokat hoz létre, de mindig véget ér.

Megszületik, és meghal. Létrejön, és elpusztul.

Az Isten szolgáival ez nem történhet meg, hisz akiket Ő valamilyen feladattal ellát, azokat vég nélküli szellemi ismeretanyaggal és az ehhez szükséges feldolgozó képességgel ellátja.

Tehát a Teremtő azért alkotta a földet, mert bizonyos teremtményei ezt kérték Tőle. Őket viszont elvakította a saját kérésük, és felfuvalkodván, részt kívántak belőle, hogy uralmat gyakoroljanak fölötte. Ez, jóllehet, nem ellenkezett a Teremtő akaratával, mindazonáltal magában hordozta annak veszélyét, hogy hátat fordítsanak Teremtőjüknek, felfuvalkodjak, s ne fogadjanak el tőle további instrukciókat munkájuk s életük folytatásához.

Így elkezdenek saját vágyaik körül forogni, pulzálni, lüktetni: megszületni és meghalni; majd tetteik következményei alapján újra megszületni és újra meghalni. Újabb és újabb megnyilvánult formákban: mindig az előzőekhez képest bonyolultabb, változatosabb, hatalmasabb, vagy jobbik esetben, felvilágosultabb formában. Ebben az első pulzálási fázisban az anyagi teremtésműnek az alapja: az energia nyilvánult meg. A lezuhant lelkek tehát ezen osztozhattak. A legkülönfélébb energia-formákat hozták létre saját testük gyanánt. Őket, mint parányi lélekszikrákat Teremtőjük fenntartotta, de vágyalkotta testük újra széthullott. Míg ez az energia-világ csak létezett, itt kellett újabb és újabb, egyre fantáziadúsabb energia-testeket alkotni és működtetni. De végül ez az egész rendszer is arra lett ítélve, hogy kimerüljön, s összeomoljon. Így ért véget az első nap, s érkezett el a második nap estéje, vagyis a kezdete.

 

Láthatjuk, hogy a nap nem a megnyilvánulással kezdődik. Először tervet kell készíteni, a munkálatokat meg kell szervezni, az anyagokat be kell szerezni, jogi helyzeteket kell tisztázni... stb. Mindez e szempontból éjszakának minősül. Amikor felépül egy ház: meglátszik. Ez a nappal.

"És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválassza a vizeket a vizektől. Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lőn."

^{(1Móz 1: 6, 7)}

Amint látjuk, a második napon megkezdődik az anyag első és legfinomabb megalkotása. Egyetemesség szempontjából ez olyan, mintha egy nagy folyadék-óceán lenne, melynek nincs határa. Valójában az energia besűrítéséről, kicsapásáról van szó. Így létrejön egy gáz-óceán. Bár az energiarészecskék óriási halmaza is egyetlen gázfelhő, de annak örvénylése következtében a felszínén atomi részecskék kezdenek önállósulni, tömörülni. Valójában először egy-egy proton-részecskével egy-egy elektron társul - keringve körülötte. Ez a hidrogén-atom. Ennek halmaza a hidrogén-gáz. A hidrogén a víz alkotóeleme (sőt a neve is vízalkotót jelent). Így a Biblia is víznek nevezi. Ebből épül azután föl a többi elem is. Mindazonáltal már a hidrogén is rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy megfelelően lehűtve és összenyomva gázneműből folyadékká csapódik ki. Tehát ahogy létrejön: a periférián rögtön folyadékká is válik egy része. Így itt a Teremtő azt a törvényrendszert alkotta meg, amely ezt a folyamatot szabályozza. Ezt nevezi mennyezetnek, vagy jobb fordítás szerit: kiterjedésnek, expanziónak.

Másfelől viszont tudnunk kell, hogy a Bibliában egyetlen gondolat, egyetlen mondat sem íródott le csupán egyetlen okkal. Nem. Ez a könyv a legbonyolultabb, legszövevényesebb indokokkal jut el addig, hogy akár egyetlen gondolat is belekerüljön. Ha ez minden egyes mondatra igaz, akkor a fent idézettekre is. Természetesen minden indokot vagy okot összeszedni a spekuláció csapdájába csalna bennünket. Itt azonban megjegyezném, hogy a feljegyzések részben történelmi hitelességük, részben jelképi értelmük, vagy szellemi és anyagi lehetőségük, sőt prófétai előremutató-készségük, jelzés-értékük okán íródtak le. Itt a történelmi hitelességük mellett megfigyelhető, hogy ez a bizonyos szétválasztás jelképesen a szellembirodalom és a megnyilvánult vágyak birodalma között is épp úgy fennáll. Míg a szellembirodalom határtalan kiterjedésű lehet, addig az anyag (de már a vágy helytelen formája is) behatárolt minőségű. Így fenntartását szabályozni kell. A gázok is látszólag a végtelenségig terjednek, (csak, mert szabályozott anyag, azért van határa a tömegvonzás által), míg a folyadékok igen jól behatárolt végességgel bírnak. S hogy jól megnyilvánulhassanak, határok közé célszerű zárni.

Azért írhatta itt Mózes, hogy a Teremtő a kiterjedés fölötti végtelen teret és gázt, szellemet égnek nevezi.

"És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap."

^{(1Móz 1: 8)}

Tehát a második nap teremtésműveként - teremtményei óhajára - az ég és a föld első típusú elemeinek határozott szétválasztása történt meg. Majd ennek utolsó fázisában nyilvánvalóvá vált, hogy elidegenedett teremtményei nem váltak alkalmassá arra, hogy Hozzá visszatérjenek. Sőt, egyre alább szálltak önző tudatukban. Így, tehát kívánságukra további lépéseket kell tenni megnyilvánulandó testük megalkotásáért. Terveződni kezd a harmadik nap. Mivel igen szereti őket, mindent megtesz azért, hogy alkalmassá váljanak arra, hogy felismerjék önvalójukat, s kimutassák, kimutathassák visszatérési szándékukat.

"És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lőn."

^{(1Móz 1: 9)}

Isten - szeretetében - tovább alkotott teremtményei javára. Az, hogy: monda Isten - azt jelenti, hogy parancsol a teremtésművének. Persze nem mindenki engedelmeskedik Neki, csak az, aki hallja, és tudomásul veszi Őt. Angyalait a teremtési fázisok során kiképzi azokra a részfeladatokra, amelyek szükségesek a lázadók vágyainak megvalósításához anélkül, hogy a Teremtő teremtésművének egysége szétesne. A lázadó réteg ezért már egy igen jól szabályozott börtönben - a saját vágyainak és azok visszahatásainak börtönében van. S mindig ott is marad, míg önszántából ki nem kívánkozik onnan.

Isten tehát figyelembe veszi bukott teremtményei vágyát. Célokat tűzet ki, terveket szövet velük. A megvalósítást azonban a célirányosan kiképzett szellemi szolgái segítségével (közreműködésével) hajtja végre. (innen ered ez a mondásunk)

Ember tervez - Isten végez.

Tehát itt, a szétszakadozó és táguló világegyetem gáz-, folyadék-, energia-kavalkádjából a teremtési kor hajnalán megjelenik a még-hidegebb anyag - a szilárd anyag is. Egyre kevesebb és kevesebb energiatartalommal bír. Így az e közegbe térő lázadó lelkek egyre inkább eltávolodnak az Ősenergiától, Istentől. Már nem csak gáz- és folyadékfelhők vannak, az Univerzumban, hanem annak perifériáján besűrűsödnek: galaxis-magvakat, s ezen belül csillagrendszereket, bolygókat is hoznak létre, egészen az abszolút nulla fokig hűlve. A szilárd bolygók, vagy azok szilárd részei néhány ezer foktól  -273, 3 ^OC-ig képesek létezni. E hőmérsékleti tartomány alatt már egyéb jellegű univerzumok vannak, amelyeknek felépítése hasonló a miénkhez, s a rajtuk dúló élet is ugyanazokkal a problémákkal küzd. De mivel hidegebbek: ide azok kerülnek, akik még jobban elidegenedtek a Valóságtól, s az illúzió örök csapdájába estek. Ezek főleg démoni világok. Démoni világok természetesen a magasabb hőmérsékletű dimenziókban is vannak, sőt itt a földön is. Az utóbbiaknak azonban nagyobb az esélyük a lelkek kibocsátására, mint a jégnél hidegebbekben befagyva.

Tehát ezen a napon a folyékony halmazállapotúból kicsapódik a szilárd, s így már ez lesz alkalmas a folyékony szabályozására. Vagyis a megteremtése visszahat arra, amiből megalkottatott. Ez persze igaz visszafelé is. A folyadék viszont-szabályozza a gázt, a gáz az energiát, és így tovább.

"És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket, pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó."

^{(1Móz 1: 10)}

Íme, megteremtette Isten az anyagi Univerzumot, hogy ez alapjául szolgálhasson egy anyagi-élő rendszernek. Ezt fogja a továbbiakban az Isten felhasználni ahhoz, hogy eltévelyedett teremtményeire a vágyaiknak megfelelő ruházatot adhasson. Az anyagelvű gondolkodók itt tesznek különbséget élettelen anyag és élőlény között. Ez azonban csak a lelkek kabátjára vonatkozik. Még ezen a napon el is kezdi megalkotni az élő formáknak azokat a helyhez kötött formáit, amelyek a már meglévő anyagból létrehozhatók. Ez így tökéletes is - mint, ahogy záródik a vers.

"Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn. Hajta tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, a melynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó. És lőn este és lőn reggel, harmadik nap."

^{(1Móz 1: 11-13)}

Így még aznap továbbformálja Isten az anyagot úgy, hogy abból növények jöjjenek létre. Ez a forma már önmagában teljesnek látszik, alkalmas arra, hogy az anyagi világ fölött uralkodjék. És mivel magja van: önmagához hasonló utódokat képes produkálni. A valóság azonban az, hogy az ilyen formákba zárt lélek csupán élvezője lesz az anyagnak, abból él; és szaporodási képessége újabb hatalmi törekvéseknek, újabb helytelen vágyaknak ad teret. Ennek a formának így számtalan variációja jön létre, melynek varázsában a lélek igen elmerül. Tudatlanságában nem veszi észre, hogy valójában környezetétől függ. Tehát csak úgy maradhat eredményes a törekvéseiben, ha a környezetével tökéletes harmóniában él. Vágyai azonban nem erre indítják. Ilyen kétségekkel alkonyul be a harmadik világkorszak. Egy-egy ilyen nap, vagy világkorszak 8,6 milliárd évig tart. Minden újabb nap hajnalán megnyilvánul az, ami az előzőben lehanyatlott, de mindig egy újabb, megtervezett elemrendszerrel kiegészítve. (Mellesleg, többek között ezért nem találnak az archeológusok átmeneti formákat a különböző élőlények között: mindig csak kész, tökéleteseket.)

"És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek. És legyenek világítókul az ég mennyezetén, hogy világítsanak a földre. És úgy lőn."

^{(1Móz 1: 14, 15)}

A besűrűsödött anyagból e napon létrejöttek azok az égitestek, melyek a földről nézve hihetetlenül pontos rendszert mutatnak az idő múlásával kapcsolatban. Így gyakorlatilag képesek arra, hogy a földi élővilág (vagy bármely élővilág) tevékenységét szabályozza, vagy megmutassa, jelezze a szabályok végrehajtásának idejét. Világítani a fény már addig is világított. Ez a világítás most más. Ez a tevékenységeket, a törvényeket világítja meg. Az időt, az időben végzett dolgokat, vagy a felajánlandó áldozatok idejét (... stb.) segítenek meghatározni a teremtésmű bármely pontján. Az ünnepek is a különféle tevékenységek felől való megemlékezést jelölik.

"Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre; És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválasszák a világosságot a setétségtől. És látá Isten, hogy jó."

^{(1Móz 1: 16-18)}

Innen, a Föld nevű bolygóról tekintve az égen látszik egy nagy fényes Nap, és főként éjjel egy fényes Hold. Körülötte csillagok. (Mellesleg más égitestekről, élő bolygókról is hasonló égi mechanizmus látszik, és szabályozza a helyi tevékenységeket, csak más-más időbeosztás szerint.) Amikor a Nap világít, nappal van. Míg, amikor a Hold, éjszaka. E két égitest a közelünkben hihetetlen pontossággal jelzi számunkra a napot, hetet, hónapot, évet, és minden egyéb időegységet. Sokféle naptárt és időmérőt szerkesztettek már ezek megfigyelése révén. A csillagok viszont az év bizonyos időszakait mutatják meg épp ilyen hihetetlen pontossággal. Ezek tehát szükségesek, hogy anyagba zárt helyzetünkben tanítsanak, figyelmeztessenek, és tevékenységeinkben vezessenek bennünket. Tegyék ezt mindaddig, míg föl nem ismerjük az igazi Fény Forrását: a Teremtőt, és az Ő megnyilvánuló energiáját, vagyis Szent Szellemét. Ha ehhez visszatérünk, már nem lesz szükségünk ezekre a fényforrásokra és vezércsillagokra.

Másfelől viszont - minthogy az anyagi Univerzumban mindenhol van az életnek, sőt emberi életnek valamilyen megnyilvánulási formája - mindenütt megtalálhatók azok az égitestek, amelyek elválaszthatják a nappalt az éjszakától, illetve jelzik az ünnepeket, időszakokat: vagyis vezetik az élettevékenységeinket. Legfeljebb az időegységek mások. Végtére is csupán az emberi létformáknak 400 000 féle változata van. De az ez alatt lévő nyolcmilliárd féle biotikai létformának is szüksége van ezekre a vezérpontokra.

"És lőn este és lőn reggel, negyedik nap."

^{(1Móz 1: 19)}

Mivel eltelt a negyedik nap, a növénybe zárt élő lelkek vágyakozni kezdtek egy szabadabb mozgástérre, és szabadságra. Ezért tovább tervezgetnek, és bonyolultabb célokat tűznek ki. Ezeket a Teremtő rendelkezésükre is bocsátja, hisz így átbillennek egy olyan lehetőség felé, amely már az elszakadt lelkek esetleges felemelkedését eredményezheti: nagyobb tudatteret biztosít számukra. Viszont ez is csak a már kész megnyilvánulások felhasználásával és továbbfejlesztésével valósítható meg.

"És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyasrepdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó. És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön. És lőn este és lőn reggel, ötödik nap."

^{(1Móz 1: 20- 23)}

A vízi és szárnyas állatok megteremtése következett tehát e napon. Mivel ezek már nem folyamatos testépítéssel foglalkoznak, hanem egy mástól viszonylag jól elhatárolható tevékenységet folytatnak: szükségük van egy belső vezérlő központra. Ez viszont a tudatuknak egy olyan szintű felemelkedéséhez vezet, amely a későbbiekben tervek készítésére - vagyis gondolkodásra is alkalmas. Egyelőre persze ezt még ösztönnek hívjuk, de később ez a tudat, sőt az öntudat szintjére is emelkedhet.

Ezek az élőlények már alkalmasak a tanulásra - jóllehet, még csak tapasztalás útján a szüleik és társaik megfigyelése révén. Mindazáltal a madarak ezt már igen magas fokra fejlesztik. Így a Teremtő már olyan módon áldhatta meg őket, hogy értésükre adta kötelességüket és céljukat.

"Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lőn. Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó."

^{(1Móz 1: 24, 25)}

A tudatosság ajándéka tovább emelkedik a szárazföldi állatokban. Egyre több lehetőségük van arra, hogy tervezzék, szervezzék saját életüket. Sokkal fejlettebb agyra van szükségük ehhez. Egyre inkább látható azonban, hogy azoknak a testeknek a fenntartásához és szaporításához nincs szükség akkora agyra. A növények nagy része sokkal nagyobb, és még sincs szükségük akkora agyra. Egyszerű biológiai szabályok fenntartják őket. Az állatoknak viszont az ösztönös tudatfejlesztő agyuk a testükhöz képest egyre nagyobb és nagyobb. Egyre inkább képessé válnak arra, hogy akár saját magukon, eredetükön és céljukon is elgondolkodhassanak. Ez a tudatszint még ezen a napon létre is jön.

A teremtés biológiai folyamatában egyre sűrűbben találkozunk azzal a kifejezéssel, hogy: az ő neme szerint. Ez biológiai szakkifejezésként fogalmazva: fajok szerint, vagy közös nyelven: fajták szerint.

Az ember isten képmása

"És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon."

^{(1Móz 1: 26)}

Tehát elérkeztünk a teremtésnek arra a szintjére, amely végül is a célja volt az egésznek. A Teremtőtől elidegenedett lelkek ezt a jellegű, szerkezetű testet használhatják fel arra, hogy végleg elgondolkozzanak önmagukon, létrejöttük okán, útján, célján. Ez az a tudatszint, amely tökéletesen megfelel annak a célnak, miszerint fölismerheti Istent, a Tőle való elidegenedés állapotát, s visszatérhet Hozzá. Végtére is nem kifejezetten a test formája az, ami erre alkalmassá teszi, hanem a tudatának ily mértékben felszabadult állapota: az a szabad kapacitása az agynak (elmének), amely így kérdéseket fogalmazhat meg, kutatásokat végezhet a válaszok után akár már a szellembirodalomban is. Így képes anyagtól elrugaszkodott tudást is felépíteni, s ezt hitté; a hitet, pedig helyesen használva bölcsességgé változtatni. Képessé válik ezáltal arra, hogy a lélek szikrája köré vágyott - alkotott - testtől végre függetlenítse magát, s visszatérjen eredeti helyzetébe, a Teremtő szolgálatába, szellembirodalmába, udvartartásába, szellemi Királyságába, vagy annak alattvalói közegébe... stb.

Az Isten itt így fogalmaz: "teremtsünk...". Tehát nem egyedül alkot, hanem erre felhasználja szellembirodalma tagjait, illetve annak vezetőjét: a Szót, vagy az Igét. Hozzá beszél. A "mi hasonlatosságunkra"- kifejezés azt jelenti, hogy a feltámadt lélekszikrákat végre olyan helyzetbe hozhatják, amely olyanná teheti őket, mint a fenti birodalmának bármely tagját. Azok szellemiségével és szellemi tulajdonságaival rendelkezhetnek. Márpedig ők azonos minőségűek a Teremtőjükkel, mint ahogy a tűz forrása és a kipattanó szikrák minőségileg azonosak, ám mégis mind-mind egyediek, és a tűztől függenek.

Ahhoz, hogy Hozzá vagy angyalaihoz hasonló legyen az ember, feladattal látta el őket. Uralkodni a már korábban megalkotott teremtésmű felett azt jelenti, hogy szerető gondoskodást kell tanúsítaniuk azok elemei és egységei iránt. Mivel e teremtési elemek is épp olyan szikrát takarnak - csak még kisebb tudatszinttel - segíteni kell nekik abban, hogy azok is emberi szintre emelkedve elérhessék az isteni tudás szintjét. Ez persze érvényes az emberi társadalmak vezetésére, bölcs oktatására is azok részéről, akik már elérték az Isten-tudatos szintet, amely alkalmassá teszi őket erre. Ez az ember életének célja: visszajutni Istenhez, és másokat is visszasegíteni.

Az ember Isten képmása

"Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon."

^{(1Móz 1: 27, 28)}

Ha Isten elgondolta, meg is alkotta mindazokat a formákat, amelyeknek elméje képes olyan tudatot kiépíteni, amely Istenhez hasonlóvá, illetve birodalma alattvalóivá teszi őket alkalmassá. Jelenleg 400 000 féle létformát, emberi létformát ismerünk. Szomorú, hogy a materialista tudomány ezekből csupán egyet ismer el. Pedig ezek nem csak a szent könyvekben jelennek meg, hanem a különféle népek és vallások mondáiban, meséiben, legendáiban, történeteiben... stb. Ezeket azonban az egoista ember tudatlanságában mitikus figuráknak, vagy kitalált fiktív hókusz-pókuszoknak, csupán érdekességeknek tartja. Pedig, ha tudnák, hogy ezek mind-mind egy-egy emberi faj képviselői. A különféle népek mitikus alakjai, istenei (kivéve persze a Teremtőt, és Annak különféle neveit, formáit), manói, gnómjai, tündérei és egyéb intelligens lényei mind-mind valamilyen emberi fajhoz tartoznak. Ezek természetesen mind rendelkeznek valamilyen önálló világgal. Némelyek önállóknak hiszik magukat, sőt egyedülállónak (mint mi!), mások viszont több fajjal élnek közös világban (mint a legtöbb mitológiai isten-csoportosulás). Először persze valóban egy fajt alkotott.

Majd a megteremtésük után megbízta őket Isten azzal a feladattal, amelyet már korábban meghatározott számukra: emelkedjenek fel a szellemi létsíkra Ő hozzá, és segítsenek ebben a többi léleknek is.

Ebből a versből már megtudjuk azt is, hogy az anyagba zárt lélek kettősségekkel terhelt. Vágyai és azok következményei, visszahatásai mindig kettősségekhez vezetik őket. Így azt megélendő: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket. Így láthatóvá és tapasztalhatóvá vált e kettősség legalapvetőbb megnyilvánulása. Ő benne a kettősség nem látszik, hisz e kettő egy és ugyanaz. Ő benne a többi pólus is egyben van: az öröm - bánat; a jó - rossz; a kellemes - kellemetlen; a férfi - nő csak egymáshoz képest, csak egymással szembe állítva mutat kettősséget. Egyébként ilyen nincs. Ez tehát csupán illúzió - akárcsak az anyag. De az elidegenedett lélek épp erre az illúzióra vágyik mindaddig, míg fel nem ismeri, hogy mennyire ostoba, milyen butaságra vágyott. Így tehát most már tudnak egymáshoz vonzódni. Ezt a vonzalmat azonban a létük fennmaradására és szellemiségük felemelése érdekében szigorú szabályokhoz - már szellemileg átadott szabályokhoz kellett kötni. Ezt a 2: 24-ben fogjuk tárgyalni.

"És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül. A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élő lélek van, a zöld füveket adom eledelül. És úgy lőn."

^{(1Móz 1: 29, 30)}

Azon túlmenően, hogy parancsolt a szaporodásuk és feladatuk felől, most ugyancsak szellemi úton határozza meg számukra azt is, hogy mivel tartsák fenn az anyagi világban szerzett testüket. Növényekkel. Ezek közül is elsősorban magvas növényekkel - vagyis gabonafélékkel, illetve gyümölcsökkel. De természetesen ide sorolhatók a zöldségfélék is - bár ezek az emberiség korai szakaszában még elég elenyésző jelentőséggel bírtak.

Láthatjuk tehát, hogy a Teremtő azt akarja, hogy az ember - aki Hozzá képes visszatérni - olyan anyagokkal táplálkozzon, ami az öntudattal nem rendelkező lélek-, vágy illuzórikus teste csupán.

Hisz így e lelkek fejlődésében nem tesz kárt, vagy már beérett, s úgyis testet cserél, vagy csupán egyes részeit fogyasztja el. (Ma persze már ezeket is szükségtelenül gátoljuk a fejlődésben, de megfelelő tudás kialakításával ez kiküszöbölhető.) Az állatok húsának elfogyasztása viszont szükségtelenül gátolja azok fejlődését; lassítja emberi mivoltuk kifejlődését, hisz leölésük véget vet az adott életszakasz minden szükséges visszahatásának, megélésének. Így nem tud belőle a lélek elegendő tapasztalatot gyűjteni, hogy fejlettebb formában folytathassa életét. Újra ugyanabban a létformában, fajban kell folytatnia, ahol erőszakkal kitépték létét.

Érdekes, hogy itt adta parancsba a Teremtő azt is, hogy az állatok mivel táplálkozzanak. Az állatok értelme még nem képes felfogni egy ilyen parancsot. Az ember azonban igen. Ezt a parancsot tehát valójában nem az állatoknak adta az Isten, hanem az embernek, akinek a továbbiakban kötelessége gondoskodni arról, hogy ezt az állatok betarthassák. Illetve az embernek kell oktatni, gondozni az állatokat, és gondoskodni számukra arról, hogy mindig elegendő növényi táplálék álljon a rendelkezésükre. Hogy ma mégis egymást eszik az állatok (tisztelet a kivételnek!), az azért van, mert az ember megfeledkezett a kötelességéről, hátat fordított annak; sőt maga is húsevésbe kezdett. Tudjuk, hogy a lélek-birodalom felsőbb szintjein is élnek emberi fajok, akiknek évmilliókon át gondoskodniuk kellett volna ennek az isteni utasításnak a betartásáról, de ők is a népek fölötti hatalmi kérdések háborús megvitatásával voltak elfoglalva - eredeti munkájuk elmulasztását vonva ezzel maguk után. Így az állatvilág magára maradt; s úgy fejlődött tovább, hogy vajmi kevés segítséget kaptak az emberi fajoktól.

"És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap."

^{(1Móz 1: 31)}

Úgy mondjuk, hogy hat nap alatt teremtette Isten a világot. Ez a hat teremtési fázis vagy világrend alatt ment végbe (Brahman - nap: 6 x 8 600 000 000 = 51 500 000 000 jelenlegi földi esztendő). Mint láthatjuk, minden egyes nap az előzőhöz képest valami egészen új dolgot hozott létre. Ennyire volt szükség ahhoz, hogy a Teremtőnk igen finoman kimunkálja mindazokat a gondolati elemeket, amelyek a lázadó lélekszikrák visszavezetésének alapjául szolgálhatnak. Csakhogy ezzel a teremtmények még nem térnek vissza automatikusan Ő hozzá. Segítségre, további gondoskodásra van szükségük. Viszont mint hogy már képesek kapcsolatba lépni eredeti önvalójukkal, és annak Ős-okával, már további teremtési munkálatokra nincs szükség. Ha ilyen irányú vágyaik vannak a megteremtett embereknek, azt már ők maguk is megvalósíthatják - bár kárukra teszik. A továbbiakban oktatásra és képzésre van szükségük. Ezért a Teremtő már csupán szellemi felfogóképességükön keresztül hat rájuk, vezeti őket: hol személyesen, hol képzett megbízottjai által, vagy komplex szervezeteken keresztül. Ez utóbbiak természetesen szintén önmagukban hordozzák annak lehetőségét, hogy helyes irányú oktatás helyett butaságra vagy egyenesen a Teremtővel való szembehelyezkedésre tanítsa a rábízottakat; hogy ily módon egyéni hasznot húzhassanak fölöttük való helytelen hatalom gyakorlásából (lásd: Sátán, hamis vallások istenei, démonok, varázslás... stb.).

részlet: Horváth Károly könyvéből