Utak, választások...

  Az egyes események, történések nem csak egyetlen lehetséges formában mehetnek végbe.  Mindahány, lehetségessé váló Út, azok minden egyes történése hat minden más történésre is, megváltoztatva az adott Lehetséges történés menetét. Ha igent mondasz egy kérésre, a történés, éspedig a teljes Emberiség, s az Univerzum teljességének történés-energiája is más energiaszinten rezeg, mintha ugyanarra a kérésre nemet mondanál. Ekként ti magatok alakítjátok a Történelmet, de akként, hogy a Történelem mindahány lehetséges menetét ismeri a Teremtő, s akként, hogy mindahány lehetséges Történés végezetül csak egy felé vezethet: éspedig Felfelé, az EGY-ségbe való Visszarendeződés felé.

    Amiként a Nap sugarai: azok mindegyike is csak magából a Napból indulhat. Ha a sugarak elé a Fény-ívet elfedő akadályt állítasz, a sugár útja megváltozik: de csak lefelé! Felfelé mind, ha kerülőkkel is, de a Napba vezet vissza, mert abból származik, abból indul ki, s örökkön azzal marad összeköttetésben.

  A lehetséges Történések révén változó Történelmek mindegyike más és más energia-hullámon, de mint létezhető Valóság: épp olyan létező elem az Univerzum teljességében, amiként a ti számítógépeitek esetében van. Ha egy kérdésre a lehetséges variációk összességét betápláljátok, akként, hogy a lehetséges legkisebb eltérést is bekalkuláljátok, a lehetőségek végtelen számúakká lesznek, így kikalkulálható mindahány „mi lett volna, ha” - képlet.

  Ez a „mi lett volna, ha” az, ami mindenkor befolyással van a lehetséges Történelemre. Mi lett volna, ha Hitler már kicsiny korában, mondjuk egy betegség következtében meghal? Mi lett volna, ha te magad évekkel ezelőtt nem indulsz el a magad Útján, hanem a férjed mellett maradsz?

  Mi lett volna, ha nem ezt, hanem a másik macskát sikerül megfognod? Mi lett volna, ha egyet sem hozol el?

  Ahány történés, annak mindahány változata megváltoztatta volna a te Utad egészét is: s akkor még csak egyetlen ember Útjáról szóltam. Viszont ha a te Utad mássá lesz, már megváltozik mindenki más Útja is, akikkel az Út során találkoztál: de azoké is, akikkel a magad Útmegválasztása végett nem találkozhattál, amiként a te saját Utadra is hatással volt akivel találkoztál, s az is, hogy sokakkal nem találkozhattál…

  Minden mindennel, mindenki mindenkivel összefügg, össze-kapcsolódik egy bizonyos értelemben, s mert minden, ami történik, az EGY TESTEN belül történik, magának a TESTNEK teljességére is hatással van. Ha megtörténik, azért, ha nem történik meg, azért.

  Ezek a Lehetséges Történelem-képek mint létező Valóság, mint a komputerben lévő, abba betáplált lehetséges verziók: benne vannak az Egészben. Tehát mind egy-egy létező elem, amely akkor emelkedik Valóságszintre, abban a pillanatban, amikor valami bekövetkezik, vagy amikor valami nem következik be: de mint fikció, mint lehetőség, mint verzió: minden készen van a legmagasabb rendű TUDAT-ban: A TEREMTŐ TUDATTÁRBAN: s ez az a bizonyos Legmagasabb rendű „Akasa lemez”: az ISTENI TUDAT, amely VÉGTELEN, és Tökéletes és teljes.

  Nem véletlen, hogy a kezdeti korokban akként fogalmazták meg az emberek: minden eleve elrendeltetett! Ez ekként is van, azzal az igen fontos különbséggel, hogy a végtelenszámú „elrendeltetett”, tehát ISTEN által mindörökkön TUDOTT történés közül ti magatok fogtok választani. Csak az ISTEN által tudott, lehetséges variációkból választhattok: viszont Isten mindahány lehetséges variációt ismeri! Számára, Előtte és BENNE nincs ismeretlen lehetséges történés! Mindent TUD, MERT Ő AZ ŐS-TUDAT!

  Ha valamire rádöbbentek, magatok is akként fogalmaztok: megvilágosodott bennetek a kérdés. Ez is ekként van: a ti kicsiny, földi Tudatotokban tűnik el egy-egy homályos, vagy sötét folt, mert a Felismerés Ereje megvilágosítja azt.

    A TÖKÉLETES FÉNY a MINDENT TUDÁS Tökéletes voltát tükrözi.

  A félelem az ismeretlenből fakad, s minden félelem a nemlét állapotában teljesedik ki. Még az ismert, tehát már tudottan kellemetlen dolgoktól is féltek egy bizonyos fokig, amelyek esetében nem a történés már tudottan kellemetlen volta adja a félelmet: az mindenkor csak a közbülső állomás, amely a LÉT-elemet a Nemlét világától elválasztja, de amely össze is köti: bennetek legalább is a két LÉT-állapotot. A Tökéletes Tudás azt jelenti, hogy mindent, s még mindennek a hátterét, következményét, eredményét, s még ezek mindenkori hatásait és következményét és eredményét is ismeritek. Valahogy akként, amiként a sakkozó elméjében a lépések egymásutánisága követi egymást: ha én ezt lépem, ő azt lépi, akkor arra én ezzel felelhetek, ő viszont azzal válaszol, amire én… stb. stb.

Az igazán jó sakkozó lépésekkel előrébb van elméletben, mint amiként a sakktáblán álló bábu. Mindahány bábut, s még az azokat mozdító személy lehetséges gondolatait  is látja, s ezt szó szerint vedd. Látja, mert elméjében mint létező, vagy létezhető valóság, már lezajlott a lépések sokasága, s az arra adott válaszlépések is.

  Épp így mindahány lehetséges „lépésetek” mint létező, vagy létezhető Valóság: Él a Mindenségben, Amely az ISTENNEK TUDATA.

  Amikor az ÚR a mélységből visszaemelkedett, Ő már a magafogalmazta, tehát az Általa Valóságszintre emelt Jelenbe lépett.

  Ugyan abba a TÉR-IDŐ síkba, mint amelyet korábban elhagyott, de amelyen már egy megváltozott Lehetséges Valóság létezett! Annak történelmi képei megegyeztek a korábbi Lehetséges, de már ténylegesen is Valóság-szintre emelt Történés előképeivel, vagyis az Emberszellemek Történelme addig a pontig ugyanúgy zajlott. Ha Júdás az utolsó pillanatban eszmél, és nem a Mesterhez lép oda a Gecsemáni kertben, a Keresztáldozat megeshetett volna azzal is, akihez odalép, de nem emelkedik Valóság-szintre a Megváltás, mert azt csakis és egyedül az ÚR lehetett képes Valóság-szintre emelni, még akkor is, ha annak nem egyedüli módja volt a Szenvedés, s a Kereszt!!!

  Amiként a ti kicsiny, emberi cselekedeteiteket is: csak az lehet képes pontosan akként végrehajtani, amiként, aki azt végre kell hajtsa. Ha másnak adja át a feladatot, már egy másik Lehetséges variáció felé tereli a történést, s ezzel magát a Történelmet is, mert más másként fogja meg a tollat, más érzések, más gondolatok energiája fogalmazódik meg, s emelkedik Valóság-szintre, stb. Ez a magyarázata annak is, hogy a mi munkánkat is csak veled végezhetem: csak Én végezhetem veled, és csak te végezheted velem. Ha más adná az Üzeneteket, vagy ha az ÚR a te gondolati erőid, félelmeid ellenére is mindenkor maga akarná az Általa küldendő Üzeneteket leíratni, már az Üzenetek energia-képlete változna, tehát már nem lehetne ugyanaz, ami.

  A lepel kérdésére visszatérve: az ÚR tehát már egy másik, de a TEREMTŐ TUDAT számára épp úgy ismert és tudott Lehetséges Történés Valóság-szintre emelkedett menetébe tért vissza, amelynek, mint mondtam, az előzményei ugyanazok voltak, mint az elhagyott Lehetséges Történés előzményei. Nem a Múlt: mindig a jelen az, ami megváltozik, míg a Jövő mindenkor mint végtelen variációs lehetőséggel, vagy inkább végtelen számú, de ISTEN előtt konkrétan tudott történésekkel „leírott” kép marad nyitva előttetek és számotokra, amelyből mindenkor a fix múlthoz csatlakozó, s már a következő pillanatban megváltoztathatatlan múlttá váló Jelen pillanatát emelitek Valóságszintre.

  A Mester azonban még egy olyan Valóság-síkra tért vissza, amelyen már létező történés-elem volt a Kereszthalál, s mint az adott Történés-síkon, lehetséges elem volt az ÚR testének  sírboltból való kihozatala, és a tényleges nyugalomra helyezése is. Azzal viszont, hogy az ÚR eltávozott a sírkamrából, az adott Pillanat-képtől megváltozott a történés menete, egy újabb lehetséges Történés íródott a korábbi „történelmi adatokhoz”: ezt azonban a FÖLD EGYETLEN LÉNYE sem tudta! Legalább is, azok közül egy sem, akik a végtelenszámú lehetséges variáció bármelyikét Valóságszintre emelhetik, tehát a szellemi Én-résszel bírók egyike sem.

A Tudati kép a korábbi Történés-síkon maradt: de a Valóság már mégis mássá lett. A Tudat számára, s a szellemi Én-rész számára a történés menete a temetés előtti és utáni Pillanatképek voltak a Valóság képek: de sem az ÚR eltávozása, sem maga a tényleges temetés nem szerepelhetett ezek közt, lévén hogy az előbbit, mint mondtam, sem az elme, sem az akkor még nagyon is alacsony szinten álló Én-rész nem tudhatta, az utóbbi pedig azért, mert mint történés: nem emelkedett Valóság-szintre. Ám az utóbbi egyes kísérőjelenségei, mint a Tudatban megfogalmazódott terv, szándék: már létezett: valóban akként terveztem, hogy amikor az ÚR testét végső nyughelyére visszük, az arc-leplet összehajtom, s a sírboltban hagyom, hogy később érte menve magammal vigyem. A gondolat, a terv tehát már jelen volt, s mert igen élénken élt bennem, az mint tény, mint befejezett cselekedet: nyilvánult meg a lehetségesből Valóság-szintre emelkedett, s ekként a mi Jelenünk részévé vált Történés-síkon.

            De nézzük e kérdést kissé másképpen is, hogy méginkább értetté lehessen.

  A Végtelen Mindenség azon kis eleme is, amely a ti „világmindenségteket” zárja magába, olyan, mint a ti országaitok: Utakkal, utcákkal, kis, és nagy mellékutcákkal, és bizony: zsákutcákkal is hálózott, s itt, ellentétben a ti földi útjaitokkal, bármikor, bármely Útra, utcára, mellékutcára avagy éppen zsákutcára ráhajthattok kicsiny, Föld nevű „járművetekkel”. Egyet nem tehettek, éspedig azt, hogy ugyanazon utcában hátrafelé igyekezzetek haladni, mert mögöttetek is „járművek” vannak: az utánatok lévő, az egy szinttel mögöttetek álló Szférikus és dimenzionális szintre elért Bolygók, s azok lakói. De a zsákutcák mindegyikén nyithat számotokra kivezető Segéd-utat a Kegyelem Krisztusa, ha készek vagytok azt elfogadni, s ha még nem értetek be valamely kereszteződésbe, és nem léptétek túl azt a vonalat, ahol még képessé lehettek megfordítani „járműveteket”.

  A végtelen számú utak közt tehát tetszésetek szerint választhattok mindaddig, míg az „autó”, amelyben ültök, a kereszteződés előtt áll: és akkor az előző út mögétek kerül, múlttá lesz, míg az új út a Jelen Valóságává, s mindahány más Út, ahogy az addig is volt, s aztán is lesz, a lehetséges Holnapokban, az Úton haladó előtt még elfedve marad.

  Ezt szimbolizálja a labirintusról szóló legenda is! A minotaurus: az ellentét, vagyis a sátán, az őt megölni készülő személy… – ti magatok vagytok, akiknek az Áldott Anya adta  „kezébe” az egyetlen kivezető Fonalat: Krisztust, Aki az ÚT, az Igazság Útja, amely az ÉLETBE vezeti azt, aki már legyőzvén a maga „minotaurusát”, kész, és képes is megfogni, és követni is azt a bizonyos vezérlő szálat!

  Mindahány Útra és mellékútra rátérhettek, el is hagyhatjátok azokat, de ki is kerülhetitek. Az az Út viszont, amely már mögöttetek maradt, ismételten már nem végigjárható, mert ha visszakanyarodtok is ugyanarra az Útra: az ÚT többé nem lesz, mert nem lehet ugyanaz az ÚT, mint amely volt annak előtte, hisz minden az örök és folyamatos, tehát az állandó változás Törvénye alá esik: mássá lesz az ÚT, ha csak egy száraz falevél, vagy egy maréknyi por is, de valami mássá teszi, és más lesz azért is, mert aki azon már egyszer végig ment, másodszorra nem fogja ugyanannak látni, mert ő maga is változik, mást, és másként lát, másként él meg, mást tart fontosnak, vagy akár csak érdekesnek: mert ő maga is mássá lett.

   Az Utak közt tehát szabadon választhattok, míg az Utak előttetek vannak. Ha viszont már behajtottatok a kereszteződébe, és ez most van, már nem fordulhattok vissza, mert az Út, mint mondtam, csak egy irányban, éspedig előrefelé nyitott: vissza, a Múltba már nem léphettek.  

  A perc most érett be számotokra, sőt: már kétszáz éve, hogy elértétek azt a bizonyos kereszteződést. Ha akkor és ott megáll az Emberiség, és más irányba indul el, valóban másként értétek volna el a Világév végét, s akkor kicsiny „járművetek” is másfelé, és másképpen haladhatott volna tovább a Haza vezető Utak végtelen során!

   (És ez az a Tanítás, amit oly sokan, és oly szívesen értettek, és értenek máig is  félre, mert akitől az információt kapták, maga sem értette teljességgel a tant, amelyet alig is megpillantva, leközvetített az ezt venni kész „médiumok” felé!)

  Az ismétlődő inkvizíció kora volt, azzal vette kezdetét az a bizonyos „kereszteződés”. Az az inkvizíciós kor, amely ugyan már nem a kereszténység ellen, de éppenhogy annak nevében és jegyében indult útjára, bemocskolva és gyűlöletessé téve és teljességgel meghamisítva sokak előtt és sokak számára magát a szót is „Kereszténység”.

  Az inkvizíció kora a számtalan „keresztes” háború, s az egyéni gyűlölet ki, - és megélésének kora is volt, amely nem csak méginkább meghamisította a Krisztusi Tanításokat, (amelyeket már lényegesen korábban is meghamisítottak), de amely korban végképp meg is kötözték az ÚR Tanításait, mintha a fejlődés, amely örök: nem létezne, nem létezhetne a Keresztény Világ számára.

S nem csak hogy eltagadták, és szigorú dogmatikus keretek közé szorították a Tanításokat, de olyan formába zárták, olyan keretek közé, amely keretek csak annak a néhány, már csak a magukat „kiválasztottaknak” nevező ember, tehát egy bizonyos társadalmi és egyházi réteghez tartozó embercsoport érdekeit szolgálták, elnyomva és tudatlanságba taszítva Szellemi értelemben sokmilliárd más Embert: Testvéreiket, tagadva már még azok Testvér-voltát is, ha ma már nem is szavaikban, de viselkedésükben, életvitelükben, kiváltságokat követelve maguknak, s csak kötelességeket, éspedig nem Istentől rendelt, de önmaguk által megfogalmazott kötelességeket adva mindenki más elé, mintha az Üdvösség letéteményese nem is az ÚR KRISZTUS lett volna: de ők maguk.

  Ez a kor, ha már kevésbé durva formában is, de máig él: vagy mi más volna az a máig ismert jelenség, amely messze nem az ÚRTÓL származik: hogy bárkit is ember kizárhasson, sőt(!!) kiátkozhasson az egyházból! Ez még akkor is  erre, tehát az inkvizíció korára mutat vissza, ha a VALÓDI EGYHÁZBÓL soha, senkit sem „tagadhat ki” senki, mert ahhoz nem csak hogy nincs joga, de arra HATALMA sem volna, csak egy, az ÚR KRISZTUSNAK: Aki viszont soha, senkit sem tagad, és nem is tagadott ki, sőt: Életét, és Szent Vérét adta, s nem csak egy kiválasztott csoportért, de mindenekért, még „az utolsó egyért is”: Satanáért is, ahogy azt maga az ÚR mondotta:

„Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa, ami elveszett vala.

Mit gondoltok? Ha valamely embernek száz juha van, és egy azok közül eltévelyedik: vajon a kilencvenkilencet nem hagyja-é ott, és a hegyekre menvén, nem keresi-é azt, amelyik eltévelyedett?

És ha történetesen megtalálja azt, bizony mondom néktek, inkább örvend azon, mint a kilencvenkilencen, amely el nem tévelyedett.

            Ekképpen a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsinyek közül.                                         (Mát. 18.11-14)

  S ez az utolsó mondat az, ami végett azt mondtam és mondom: máig él bennetek és fölöttetek az inkvizíció kora: ha nem testi halálnak adnak is, mert az Igazságot keresitek, de a Tudati rabságot akarják rátok kényszeríteni, a Tudat Szabadságát kötik meg, vagyis a Szabad Akaratot, a Szabad önrendelkezési, Út-megválasztási jogot veszik el másoktól, amely Jog mindannyiótoké, s amely Jogot a TEREMTŐ EGY-ség még Önmagára nézve is kötelező érvényűnek mondott ki: ha ez nem ekként lett volna, ha mindahány Teremtett Szellem nem bír, és nem élhet a Szabad Akarat Jogával: nem lehetett volna élnie azzal Satanának sem, vagyis nem következik be a bűnbeesés. Viszont akkor a Teremtmény sem lehetne Tökéletes, mert egy igen fontos elem: a Szabad Akarat hiányzik belőle, s akkor akként van csak, amiként a marionett bábok: mozog, amiként a zsinór mozdulni engedi, vagy rendeli számára.

            És még mindig nem bontottam ki számotokra e kérdést teljesen, de mert egyenlőre tényleg elég lesz ennyit megismernetek, s befogadnotok...