Yin és Yang

2014.08.31 16:16

Yin és yang dióhéjban

A yin-yang szimbólumA yin-yang szimbólum
 

Dr Yu Funian: "A kínai kultúra legfőbb forrásának a Yi jing-et tekinthetjük (vagy a népszerű magyaros átírással: Ji King, Ji Csing). 

Fuxi, a történelem előtti idők bölcs kínai uralkodója hosszasan szemlélte az eget, a földet és a természetet, majd a misztériumot, amelyre rájött, a Yi jing 64 trigramjában foglalta össze. Ennek a 64 trigramnak a kombinálásával nagyjából életünk összes kérdésére találhatunk magyarázatot. Kínában mindmáig a Yi jing kutatása és alkalmazása számít a legmagasabb szintű tudománynak.

A Yi jing elsősorban a yin és yang princípiumokat használja metafórának, majd ezekkel magyarázza a világ változásait és felépítését. A Yi jing szerint az anyagi világot a yin és a yang, a qi eme két fajtájának az együttműködése alkotja. Az ősi kínaiak elsőként vetették föl a dualista világmodellt, a számítógép bináris kódrendszere is ezen az elképzelésen alapul.

Az ún. yin-yang páros először is azt fejezi ki, hogy a jelenségek egymásnak megfeleltethetőek: pl. az ég yang, a föld yin; a nappal yang, az éjszaka yin; a tűz yang, a víz yin, stb. Általánosságban beszélve, minden ami mozgásban van, extrovertált, emelkedik, meleg, fényes, nyüzsgő az a yang kategóriába sorolható, ennek megfelelően a nyugalomban lévő, zárkózott, süllyedő, össszecsomósodó, hideg, sötét, visszafogott pedig a yin kategóriába tartozik.


A kínai orvoslásban a yin-yang mindenütt jelen van. Az ember felsőteste yang, az alsótest yin; a testfelszín yang, a test belseje yin; a hát yang, a has yin; a qi yang a vér yin;

[fentebb azt mondtuk, hogy a qi yin qi-re és yang qi-re osztható, ez a kínai metafizikára vonatkozik. A kínai metafizikában és a kínai orvoslásban használt „qi” kifejezés nem teljesen fedi egymást, vagy fogalmazzunk úgy, a qi fogalomnak több szintje van.]

a szervek is feloszthatóak, az 5 társzerv [máj, szív, lép, tüdő, vese], mivel mélyebben találhatóak a HKO szerint és funkciójuk az életerő megtartása, nem pedig eleresztése ezért ezek a yinhez tartoznak, a 6 váltószerv [epe, vékonybél, gyomor, vastagbél, húgyhólyag és a hármas melegítő ~ testüreg] közelebb van a felszínhez, feladatuk a továbbítás nem pedig a raktározás, ezért ezek a yanghoz tartoznak.

Bár minden dolog vagy yinnek vagy yangnak felel meg, ettől függetlenül minden dologra érvényes, hogy a yinben ott lakozik a yang és a yangban ott lakozik a yin. Yin és yang nem csak, hogy szabályozni tudják egymást, de bizonyos feltételek között át is tudnak alakulni egymásba. A kínai orvoslás úgy mondja: yin és yang közös eredetűek.

 Régen voltak okoskodók, akik ezt egy huszárvágással el akarták intézni, mondván: a férfi yang és a nő yin, nem tudnak egymásba átalakulni. Gondoljunk csak azokra a thaiföldi nőnek öltöző férfiakra, akik néha még nőiesebbek is tudnak lenni, mint bizonyos valódi nők, így könnyebben megérthetjük a közös eredet elméletét.

Azt mondhatjuk, hogy a yin-yang elmélet alkalmazása a kínai orvoslás lelkét képezi, nem csak az élettani jelenségeket írjuk le vele, de a kóros elváltozásokat is.

 A diagnózis során legelőször azt kell megállapítani, hogy a betegség oka yin vagy yang jellegű, pl. az ún. hat szélsőség (vagy hat ártó) közül, amelyek megbetegedéshez vezethetnek, a szél, a hőség, a tűz és a szárazság yang jellegű, a hideg és a nedvesség yin jellegű. Mivel a kínai orvoslás létező összes eljárása felosztható yinre vagy yangra, az orvosságok is lehetnek yin vagy yang jellegűek, az akupunktúrás pontok, a moxázás, a masszázsban is vannak „yin és yang fogások”, a qigong-légzőgyakorlatokat is az emberi test yin-yang rendje szerint kell végrehajtani, így azt mondhatjuk, ha valaki nincs tisztában a yin-yanggal, akkor a kínai orvoslást sem tudja megérteni.

A kínai orvos miután felmérte a betegség yin-yang természetét, annak megfelelően yint erősítő vagy yangot erősítő kezelési módszert alkalmaz. Például a hőség (yang) típusú betegséget yin típusú orvossággal kezeli.


Igazodni a természet yin-yang átalakulásának törvényeihez és annak megfelelően állítani helyre a beteg yin-yang egyensúlyát segít egységben maradni a természettel. Ez a kínai egészségmegőrzés alapelve."

 

 

—————

Vissza