A Füstös Isten, avagy Egy Utazás a Belső Világba 2. rész Az Alsó Világban

           ...

            Azt is megtanultuk, hogy a férfiak 75 - 100 éves koruk alatt nem 
            házasodnak és a velük házasságba lépő nők, csak kevéssel fiatalabbak 
            náluk, valamint, hogy minden férfi és nő gyakorta él 600 - 800 éves 
            koráig, de vannak olyanok, akik még jóval tovább is.

            A következő év folyamán, meglátogattunk számos várost és települést, 
            köztük a kiemelkedő lélekszámú Nigi, Delfi, Hectea városokat. Nem 
            kevesebb, mint féltucatszor kérték meg apámat, hogy vizsgálja felül 
            azokat a térképeket, melyeket durva vázlatok alapján készítettek, ő 
            pedig tudatta a föld "külső" felszínének szárazföldjei és vizeinek 
            méreteit.

            Emlékszem még apám hangjára, mikor megjegyezte, hogy a "Füstös 
            Isten" földjén élő óriási emberi fajnak majdnem olyan pontos 
            elképzelése van a föld "külső" felszínének geográfiájáról, mint egy 
            Stockholmi főiskolai tanárnak.

 

 

            Utazásaink alatt eljutottunk egy gigantikus fákból álló erdőbe, mely 
            Delfi városához közel volt. A Biblia szerint, a fák csúcsai, melyek 
            az Édenkertben nőnek, száz lábnál (1 láb = kb. 0,3 m) is magasabbak 
            és több, mint harminc láb (kb. 9,1 m) az átmérőjük - melyet Tom 
            Paines és Voltaire csak mítosznak nevezne. Már Kalifornia hatalmas 
            óriásfenyőire is illik ez a meghatározás; de ezek a Kaliforniai 
            óriások, szinte jelentéktelenek ezekhez a Góliáterdőkhöz képest, 
            melyeket a "belső" kontinensen találtunk, ahol bőven vannak olyan 
            fák, melyek nyolcszáztól, akár ezer láb (kb. 305 m) magasságig is 
            felérnek és száztól (kb. 30,5 m) százhúsz lábig (kb. 36,5 m) is 
            terjedhet keresztmetszetük; meghatározhatatlan számú és formájú 
            erdők, melyek a tengerparttól többszáz mérföldre is benyúlnak a 
            szárazföldon.

            Az emberek rendkívül muzikálisak és igencsak járatosak a művészetek 
            és a tudományok terén, különösképpen a geometriával és a 
            csillagászattal kapcsolatban. A városaik a zene hatalmas palotáival 
            vannak felszerelve, ahol nem ritkán, egyszerre huszonötezer 
            óriásember erőteljes hangja, hatalmas elegáns kórusban énekli a 
            fenséges szimfóniákat. A gyerekek 20 éves korukig nem látogathatják 
            az oktatási intézményeket. Ekkor kezdik el az iskolát és harminc 
            éven át folytatják azt, melyből tíz évig mindkét nem 
            zenetanulmányait végzi.

 

 

            A legfontosabb hivatás náluk az építészet, a mezőgazdaság, 
            kertészet, állattenyésztés, pásztorkodás és a szállítóeszközök 
            építése, különösen a szárazföldi és a vízi utazás számára. Némely 
            berendezés segítségével, melyeket nem tudok elmagyarázni, a 
            légáramlaton keresztül, lelki kapcsolatot tudnak fenntartani 
            egymással az ország legmesszibb vidékei között.

            Minden épület, melyet felállítanak, különlegesen szilárd, tartós, 
            szép és szimetrikus, valamint az építészeti stílusuk miatt, 
            végtelenül vonzóbb a szemnek, mint amilyet bárhol is láttam eddig.

            A "belső" föld felszínének kb. háromnegyede szárazföld és kb. 
            egyötöde víz. Számos félelmetes méretű folyója van, melyből néhány 
            északi, néhány pedig déli irányba folyik. Némelyikük harminc mérföld 
            széles, ezen kívül hatalmas vízesések vannak, és a föld "belső " 
            felszínének extrém északi és déli régióiban az alacsony hőmérséklet 
            édesvizi jégyhegyeket formál. Hatalmas jégnyelvekként törtetnek a 
            tengerig és a féktelen vizek rendellenes árvizei - minden évben két 
            alkalommal - elsöpörnek mindent, ami útjukba kerül.

 

 

            Láttunk számtalan madárfajt, mely nem volt nagyobb, mint 
            amilyenekkel Európa, vagy Amerika erdeiben találkoztunk. Köztudott, 
            hogy az utolsó pár év alatt, teljes madárfajok tűntek el a földről.

            Nem lehetséges, hogy ezek a letűnt madárfajok kilépnek a 
            lakhelyükről és a "belső világban" találnak menedéket?

            Vajon a belső hegyek között, vagy a tenger mentén találunk szapora 
            madárvilágot? Néhány madár megengedte, hogy megmérjük a 
            szárnytávolságukat és amikor ezek kitárják hatalmas szárnyaikat, 
            egyik szárnyvégtől a másikig harminc láb (kb. 9,1 m) távolságot is 
            mérhetünk. Nagyon változatosak és rendkívül sokszínűek. Engedélyt 
            kaptunk, hogy felmásszunk egy sziklacsúcsra és megvizsgáljunk egy 
            fészek tojást. Öt darab volt a fészekben és mindegyik legalább két 
            láb (kb. 0,6 m) magas és tizenöt hüvelyk (kb. 0,38 m) átmérőjű volt.

            Eztán egy hétig Hectea városában voltunk, ahova Galdea Professzor 
            vitt minket egy bevezetésre, ahol többezer teknősbékát láttunk a 
            homokos parton. Vonakodom kifejezni a méreteiket ezeknek a hatalmas 
            teremtményeknek. Voltak köztük huszonöt (kb. 7,6 m) - harminc láb 
            (kb. 9,1 m) hosszúak, tizenöt (kb 4,6 m) - húsz láb (kb. 6 m) 
            szélesek és teljes hét láb (kb.2,1 m) magasak. Amikor az egyikük 
            megmutatta a fejét, az olyan volt, mint egy undorító tengeri szörny.

            A furcsa körülmények "belül" nemcsak a hatalmas rétek bőséges füve, 
            az óriásfák erdeje és a növények minden fajtája számára kedvezőek, 
            hanem a csodálatos állatvilág számára is kitűnőek.

            Az egyik napon láttunk egy nagy csorda elefántot. Vagy ötszáz 
            mennydörgő torkú szörnyeteget, ormányukat nyugtalanul lengetve. 
            Hatalmas faágakat szakítottak le és porrá taposták azokat, mint a 
            mogyorót. Átlagosan 100 láb (kb. 30,5 m) hosszúak és 75 (kb. 23 m) - 
            85 láb (kb. 26 m) magasak voltak.

              **********************************
            

            Ahogyan hosszasan néztem ezt a hatalmas elefántcsordát, úgy tűnt, 
            mintha ismét a Stockholmi nyilvános könyvtárban lennék, ahol sok 
            időt töltöttem tanulással a Miocén kor csodáiról. Néma 
            csodálkozással álltam ott és apám is szótlan volt a félelemtől. 
            Fogta a karomat és védelmezőn megragadta, mintha valami szörnyű 
            targédia akarna utolérni minket. Két kis atom voltunk ebben a 
            hatalmas erdőben, és szerencsére észrevétlenek ezeknek a hatalmas 
            csordáknak számára. Ahogyan ezek közel s távol vonultak, követve egy 
            vezetőjüket, olyanok voltak, mint egy csorda juh. Lelegelték a 
            burjánzó növényzetet, melyet útjukban találtak, aztán újra 
            megrázkódtatták ez eget mély ordításukkal.

 

 

            Minden este egy homályos köd száll fel a földről, melyből minden 
            huszonnégy órában egyszer esik az eső. A nagy páratartalom a 
            felpezsdítő elektromos fény és meleg, előnyös talán a bőséges 
            növényzet számára, míg valószínűleg a magasan töltött elektromos 
            levegő és az egyenletes éghajlati feltételek a hatalmas növekedést 
            és az állatok hosszú élettartamát támogatják.

            Helyenként sík völgyek nyúlnak többmérföldön át minden irányban. "A 
            Füstös Isten", az ő tiszta fehér fényében, békésen lefelé nézett. 
            Egy mámor volt az elektromosan túltöltött levegőben, mely olyan 
            lágyan forgatta a levegőt, mint egy gyenge kis sugallat. A természet 
            egy altatót énekelt a szelek gyenge morajlásával és a levegőnek 
            kellemesen édes virágillata volt.

            Miután már jóval több, mint egy évet töltöttünk a "belső" világ 
            számos településének látogatásával és az ország nagyrészének 
            bejárásával, és több, mint két év telt el, mióta felvettek minket a 
            nagy kirándulóhajó fedélzetére a folyón, elhatároztuk, hogy 
            mégegyszer szerencsét próbálunk a tengeren és megpróbálunk 
            visszatérni a föld "külső" felszínére.

 

 

            Amint tudattuk velük szándékunkat, vonakodva bár, de azonnal 
            támogattak benne minket. A vendéglátóink apám kérésére különböző 
            térképeket adtak, melyek bemutatják a teljes "belső" föld felszínét, 
            a városokat, óceánokat, tengereket, folyókat, öblöket és 
            áramlatokat. Nagylelkűen felajánlották, hogy adnak nekünk egy halom 
            zsák aranyrögöt - néhányuk akkora volt, mint egy lúdtojás -, melyet 
            amennyiben szeretnénk, magunkkal vihetünk a mi kis halászbárkánkon.

            A megfelelő időben tértünk vissza Jehu városába, a helyre, ahol egy 
            hónapot töltöttünk, hogy átvizsgáljuk és felkészítsük az útra a kis 
            halászbárkánkat. Miután mindennel elkészültünk, ugyanaz a hajó, mely 
            eredetileg ránktalált, a "Naz" vett fel a fedélzetére és vitt minket 
            a Hiddekel folyó torkolatához.

            Miután a hatalmas testvéreink vízre bocsátották a kis hajónkat, a 
            legszívélyesebben sajnálkoztak szétválásunk alkalmából és rengeteg 
            gondoskodást mutattak biztonságunk érdekében. Apám Odin és Thor 
            Istenekre megfogadta, hogy egy, vagy két éven belül biztosan vissza 
            kíván majd térni és viszonozza majd kedvességüket. Így mondtunk 
            istenhozzádot. Készen álltunk és felvontuk a vitorláinkat, de csak 
            gyenge szél fújt. A szélcsend miatt, egy óráig vesztegeltünk, majd a 
            hatalmas barátaink magunkra hagytak minket és megkezdték a 
            visszatérésüket.

 

 

            A szél folyamatosan dél felé fújt az északi nyílás felől, de ezt az 
            iránytűnk mutatója északi iránynak jelezte.

            Három napon át próbáltuk széllel szemben vitorlázva legyőzni a 
            szelet, de nem sikerült. Aztán apám azt mondta, hogy "Fiam, azon az 
            úton, melyen idejöttünk, az évnek ebben a szakában lehetetlen a 
            visszatérés. Csodálkozom, miért nem gondoltunk erre előbb. Majdnem 
            két és fél évet töltöttünk itt; és ez az évszak, mikor a nap elkezd 
            ragyogni a déli nyílásnál. Ez a hosszú hideg éjszaka a 
            Spitzbergeken."

            "És most mi tévők legyünk?" érdeklődtem.

            "Csak egyet tehetünk" válaszolt az apám, ", hogy dél felé megyünk." 
            Eszerint fordítottunk a hajót és teljes vitorlával elindultunk az 
            iránytű szerinti északi, de valójában déli irányba. A szél erős volt 
            és úgy tűnt, hogy csak úgy sodort egy áramlat, mely pontosan abba az 
            irányba haladt.

            Mindössze negyven nap alatt elértük Delfi-t, azt a várost, melyet 
            vezetőinkkel, Jules Galdea-val és feleségével látogattunk meg, közel 
            a Gihon folyó torkolatához. Itt két napig álltunk és a 
            legvendégszeretőbben szórakoztattak minket ugyan azok az emberek, 
            akik vendégül láttak minket a formális látogatásunkkor is. További 
            ellátásban részesültünk, majd újra vitorlát húztunk, és követtük a 
            tű szerinti északot.

            A kifelé tartó utazásunkon átjöttünk egy keskeny csatornán és 
            feltűnt egy olyan víz, mely a két földrészt választotta ketté. 
            Gyönyörű part volt a jobb oldalunkon és úgy döntöttünk, hogy 
            felkutatjuk. Lehorgonyoztunk és kigázoltunk a partra megpihenni egy 
            napra, mielőtt folytatnánk a kifelé tartó veszélyes vállalkozást. 
            Tüzet raktunk néhány száraz uszadékfából. Amíg apám a part mentén 
            sétált, én előkészítettem egy csábító étkezést azokból, amiket 
            beszereztünk.

            Volt ott egy halvány tündöklő fény, melyről az apám azt mondta, hogy 
            a föld déli nyílása felől, a napból ragyog. Azon az éjszakán mélyen 
            aludtunk és reggel olyan frissen ébredtünk, mintha a saját ágyunkban 
            aludtunk volna Stockholmban.

            Reggeli után indultunk a belső túránkra, de nem is kellett messzire 
            mennünk, mikor néhány olyan madarat pillantottunk meg, melyek 
            feltehetőleg a pingvinek családjához tartozhatnak. Képtelenek a 
            repülésre, de kitűnő úszók és hatalmasak, fehér mellrészük és rövid 
            szárnyuk, fekete fejük és hosszú, csúcsos csőrük van. Állva teljes 
            kilenc láb (kb. 2,7 m) magasak. Kisebb csoldálkozással néztek 
            minket, majd azonnal eltotyogtak - inkább, mint elsétáltak - a víz 
            felé és elúsztak északi irányba.

 

 

            Az események, melyek az alábbi száz, vagy annál is több nap alatt 
            történtek, koldusbotra jutottak. Egy nyílt és jéggel teli tengeren 
            voltunk. Számításaim szerint, November, vagy December volt és 
            tudtuk, hogy amit Déli Pólusnak neveztünk az a nap irányába fordult. 
            Ezért mikor áthaladtunk és távol kerültünk a "Füstös Isten" belső 
            elektromos fényétől és annak enyhe melegétől, esetleg találkozhatunk 
            a nap fényével és melegével, mely keresztülragyog a föld déli 
            nyílásán át. Nem volt téves feltételezés.

            A mi kis bárkánk a folyamatos és állhatatos szél segítségével úgy 
            haladt keresztül a vizeken, mint egy kilőtt nyíl. Csakugyan, össze 
            is találkoztunk egy láthatatlan sziklával, vagy akadállyal melyet a 
            mi kis hajónk faszerkezete teljesen megsemmisített.

            Végül az atmoszféra határozottan hidegebbé vált és pár nappal később 
            már távolodni láttuk a jéghegyeket. Az apám megállapította - és 
            helyesen -, hogy a szél, mely megtöltötte a vitorláinkat, a "belső" 
            meleg éghajlatról jött. Az évszak a legkedvezőbb volt számunkra, 
            hogy kikeveredhessünk a "külső" világba és meg is kíséreltünk 
            átszáguldani a kis halászhajónkkal annak a fagyos zónának a nyitott 
            csatornáján át, mely körülveszi a sarkvidéket.

 

 

            Hamarosan, jégtömegek közepette találtuk magunkat és ahogyan 
            átkeltünk a szűk csatornákon, nem tudom hogyan, de megmenekültünk a 
            hajótöréstől. Az iránytű ugyanolyan részegesen és megbízhatatlanul 
            mozgott, amint a déli görbén, vagy a Föld héjának az élén 
            áthaladtunk, mint amikor odautazásunkkor az északi bejáratnál tette. 
            Pörgött, lesüllyedt és úgy látszott, mintha megbolondult volna.

            Egy napon, mikor kinéztem a bárka oldalán a tiszta vízre, az apám 
            azt kiáltotta, hogy "Akadály előttünk!" Felnéztem és a ködön 
            keresztül láttam, hogy egy fehér tárgy tornyosul párszáz láb magasan 
            előttünk, mely teljesen keresztülvágja előrehaladásunk. Azonnal 
            leengedtük a vitorlákat. Hamarosan, egy pillanat alatt ott találtuk 
            magunkat két szörnyű jéghegy között. Mindkettő, éppen egymással 
            szemben omladozott. Olyanok voltak, mint két háborgó isten melyek a 
            hatalomért versenyeznek. Nagyon megijedtünk. Valójában, a királyi 
            harcvonalnál voltunk; az örlődő jég mennydörgő hangja olyan volt, 
            mint egy folyamatos sortűz. A jégdarabok nagyobbak voltak, mint egy 
            ház, melyek gyakran felemelkedtek száz láb magasba az oldalnyomás 
            hatalmas ereje által; iszonyatos sziklák másodpercenként ide-oda 
            zuhantak, mikor fülsüketítő morajlással letörtek és eltűntek a habzó 
            vízben. Így folytatódott több, mint két órán át a jégóriások 
            versengése.

                *********************************

            

            Úgy tűnt, mintha eljött volna a vég. A jég préselődése félelmetes 
            volt és addig amíg közre nem zárt minket a veszélyes részen, 
            biztonságban voltunk; az is megrázó félelemmel töltött el minket, 
            ahogyan a felemelkedő és széthasadó jégtonnák belezuhantak a víz 
            mélységeibe.

            Végezetül nagy örömünkre, a jég hasadása abbamaradt és néhány órán 
            belül, a hatalmas tömeg szerteoszlott és előttünk hevert egy nyílt 
            csatorna. Megkíséreljünk-e bejutni a kis hajónkkal ebbe a nyílásba? 
            Ha újra jön a nyomás, a hajónkat összezúzza és velünk együtt 
            jelentéktelen semmivé válik. Eldöntöttük, hogy adunk egy esélyt, 
            ennek megfelelően felvontuk a vitorlát és gyorsan megiramodtunk, 
            mint egy versenyló, nekifutottunk a nyílt víz ismeretlen keskeny 
            csatornájának.