A SAS...ÉS EMANÁCIÓI
2015.12.01 11:18... mielőtt elmagyaráznánk a SAS emanációit, az ismertről, az ismeretlenről és a megismerhetetlenről kell beszélnünk.
A tudomással kapcsolatban a legtöbb igazságot a régi látók fedezték fel , de a sorrendet már az új látók alkották meg.
E nélkül a sorrend nélkül viszont az igazságok szinte felfoghatatlanok. A régi látók egyik nagy hibája éppen az volt, hogy nem kerestek sorrendiséget, rendszert.
Ennek a hibának volt a végzetes következménye az a feltevés, hogy az ismeretlen és a megismerhetetlen ugyanaz. Az új látókra hárult ennek a hibának a kijavítása. Az új látók határokat vontak; szerintük ugyan az ismeretlent fátyol takarja az ember elől – vagy tán rémképek leplébe van burkolva –, mégis megragadható az ember számára.
Idővel az ismeretlenből lesz az ismert. A megismerhetetlen azonban nem megnevezhető; elgondolhatatlan, felismerhetetlen – a valóságba átfordíthatatlan; valami, ami soha nem lesz ismert számunkra, mégis szívszorítóan káprázatos, ámde szörnyű, mert mérhetetlen nagyságában folyton jelen van.
Hogy tudnak különbséget tenni a látók a kettő között?
Van egy egyszerű gyakorlati szabály .
Az ismeretlennel szembesülve az ember kalandvágyat érez. Az ismeretlen egyik sajátossága az, hogy boldog, reményteli érzést kelt bennünk. Az ember ilyenkor majd szétrobban az erőtől, szilajnak, féktelenül vidámnak érzi magát.
Még az ismeretlen kiváltotta balsejtelem is valahogy kielégülést okoz.
Az új látók látták, hogy az ember akkor a legnagyszerűbb, amikor az ismeretlennel száll szembe.
Amikor azonban kiderül , hogy amit ismeretlennek tartottunk, valójában a megismerhetetlen, az eredmény katasztrofális.
Ilyenkor a látók úgy érzik, minden erejük elhagyja őket, minden összezavarodik.
Szörnyű, szorongató lehangoltság vesz rajtuk erőt. Testük izomtónusa megszűnik, a logikus érvelés képessége és a józanság cserbenhagyja őket, mert a megismerhetetlennek nincsen semmiféle tetterőt adó hatása.
A megismerhetetlen elérhetetlen az ember számára, ezért sem balgán, sem bölcs, tapasztalt körültekintéssel nem szabad behatolni birodalmába.
Az új látók felismerték, hogy szerfölött nagy árat kell fizetni a megismerhetetlennel való leghaloványabb kapcsolatért is.
....az új látók előtt félelmetesen nagy akadályok tornyosultak a hagyomány miatt.
Amikor az új ciklus a kezdetét vette, senki sem tudhatta közülük, hogy a mérhetetlenül sok hagyományból mi helyes, és mi nem.
Valami szemlátomást félresikeredett a régi látók esetében, de az új látók nem tudták, hogy mi lehetett az.
Először azt feltételezték, hogy minden hibás volt, amit az elődeik csináltak. Az ősi látók a megsejtések mesterei voltak.
Ám abban a meggyőződésben éltek, hogy a látásban való jártasságuk mindentől megóvja őket.
Érinthetetlennek hitték magukat – egészen addig, amíg a hódítók szét nem zúzták őket; a legtöbbjük szörnyű halállal halt meg.
Az ősi látóknak semmiféle védelmük nem volt, miközben tökéletesen biztosak voltak a sérthetetlenségükben.
Az új látók nem vesztegették az idejüket arra, hogy azon elmélkedjenek, mi lehetett a baj.
Ehelyett azon nyomban hozzáfogtak az ismeretlen feltérképezéséhez, hogy el tudják különíteni az ismeretlent a megismerhetetlentől.
Hogy térképezték fel az ismeretlent?
A látás segítségével, amelyet erős önuralommal gyakoroltak .
Mivel jár az ismeretlen feltérképezése?
Ez azt jelenti, hogy az ismeretlent az érzékelés számára hozzáférhetővé tesszük.
A látás kitartó gyakorlásával az új látók rájöttek, hogy az ismeretlen és az ismert valójában ugyanazon az alapon áll, mivel mindkettő az
emberi érzékelés számára elérhető világba tartozik.
A látók voltaképpen egy adott pillanatban el tudják hagyni az ismertet, és át tudnak lépni az ismeretlenbe.
A megismerhetetlen mindaz, ami túl van azon, amit érzékelni tudunk.
A megismerhetetlen és a megismerhető közti különbség életbe vágóan fontos.
Amikor az ősi látókkal ez történt , azt gondolták, eljárásaik önálló életre keltek, és megtébolyodtak.
Eszükbe sem jutott, hogy ami odakint van, többnyire túl van felfogóképességünk határán.
Ítélőképességükben szörnyű nagy hibát követtek el, amiért drágán fizettek.
Mi történt azután, hogy felismerték az ismeretlen és a megismerhetetlen közti különbséget?
Kezdetét vette az új ciklus .
Ez a különbség jelenti a régi és az új közötti határt.
Mindaz, amit az új látók vittek véghez, ennek a különbségnek a megértéséből fakad.
Az új látók a látás segítségével ismertek fel egyes cáfolhatatlan tényeket, és ezeknek a tényeknek a segítségével jutottak bizonyos – számukra forradalmi – következtetésekre az ember és a világ természetével kapcsolatban.
Ezek a következtetések tették lehetővé az új ciklus kialakulását; ezek a tudomásra vonatkozó igazságok.
Érzékszerveink mindenre képesek.
Amint már mondtam, a tudomással kapcsolatos első igazság az, hogy
a világ, amely kívül van, igaziból nem olyan, amilyennek gondoljuk. Azt hisszük, hogy a világ tárgyakból áll, holott nem így van.
A logikai érvekkel való alátámasztás ugyanis nem igazol semmit.
Az ember nem képes látni az energiamezőket . Legalábbis átlagemberként nem.
Mármost ha mégis képes lennél látni őket, te is látó lennél, akkor viszont a tudomással kapcsolatos igazságot próbálnád magyarázni.
Azok a következtetések, amelyekre ésszerű, logikus okfejtéssel jutunk, alig vagy egyáltalán nem befolyásolják életünk menetét.
Innen ered az a megszámlálhatatlanul sok példa, amikor a legtisztább meggyőződést valló emberek újra meg újra homlokegyenest a meggyőződésükkel ellentétesen cselekednek – és viselkedésükre mindössze azt a magyarázatot találják, hogy tévedni emberi dolog.
Az első igazság az, hogy a világ olyan, amilyennek látszik, és a világ nem olyan, amilyennek látszik .
Nem olyan szilárd és valóságos, amilyennek az érzékelésünk által elhitetni akarja magát velünk, de nem is délibáb.
A világ nem érzékcsalódás, ahogyan azt egyesek mindmáig állítják – hanem egyrészt valóságos, másrészt nem valóságos.
Erre alaposan figyelj, mert ezt meg kell érteni, ezt nem elegendő egyszerűen elfogadni!
Érzékelünk. Ez kemény tény. De amit érzékelünk, az már nem ugyanilyen tény, mivel tanuljuk, hogy mit érzékelünk.
Valami van ott kint, ami hatással van az érzékszerveinkre.
Ez az, ami valóságos.
Ami viszont nem valóságos, az az, amit érzékszerveink mondanak erről a valamiről, ami ott van.
Soha nem jutott még eszünkbe, hogy érzékszerveink csak felületes szerepet játszanak.
Érzékszerveink azért érzékelnek úgy, ahogyan érzékelnek, mert tudatunknak egy különleges sajátossága kényszeríti őket erre.
Azt a kifejezést használtam, hogy "világ" , amikor mindarra gondoltam, ami körülvesz minket.
Természetesen van egy jobb kifejezés is erre, de ez sokaknak tökéletesen felfoghatatlan lenne.
A látók azt mondják, csak a tudomásunk miatt gondoljuk, hogy ott kint létezik egy tárgyakból álló világ.
De kint valójában csak a Sas emanációi vannak – szüntelen mozgásban lévő, mégis örök és változatlan fluidumok.
Az egyik legfrenetikusabb felfedezés, amelyet a régi látók örökbe hagytak nekünk, az, hogy valamennyi érző lény azért létezik, hogy növelje a tudomást.
A régi látók nemcsak beszéltek a hitről.
Nem voltak ugyan annyira gyakorlatiasak, mint az új látók, de eléggé gyakorlatiasak voltak azért ahhoz, hogy tudják, mit látnak.
Az ész önmagában nem képes választ adni arra, mi az oka a létezésünknek.
Valahányszor megpróbál választ adni erre a kérdésre, előbb-utóbb mindig a hitnél lyukad ki.
A régi látók viszont más utat választottak, és sikerült olyan választ találniuk, amely egyáltalán nem érinti a hit kérdését.
A régi látók – elmondhatatlan veszélyeket vállalva – valóban MEGLÁTTÁK AZT A LEÍRHATATLAN ERŐT, ami minden érzékeny lény forrása.
EZT AZ ERŐT NEVEZTÉK SASNAK, mert az alatt a néhány pillanat alatt, amelyet képesek voltak elviselni,
egy végtelenül nagy, fekete-fehér, SASHOZ HASONLÓ VALAMIT láttak.
Látták, hogy a SAS adományozza a tudomást.
A SAS teremti az érzékeny lényeket, hogy éljenek, és élettel tegyék gazdagabbá a tudatot, amelyet a SAS ad nekik.
Azt is látták, hogy a SAS FALJA FEL ezt a felnövelt és gazdagabbá tett tudomást, miután a halál pillanatában az érzékeny lényeket arra készteti, hogy megváljanak a tudatuktól.
A régi látók számára nem hit vagy következtetés kérdése, amikor azt mondják, a létezés oka a tudomás növelése.
A régi látók látták, hogy így van.
Látták, hogy az érzékeny lények tudomása a halál pillanatában ellibben, mint a fényes gyapotgumó, és egyenesen BESZÁLL A SAS CSŐRÉBE, aki menten bekapja.
A régi látók számára ez volt a bizonyítéka annak, hogy az érzékeny lények azért élnek csak, hogy növeljék a tudomást, amely a Sas eledele.
Nagual csak az lehet, aki eléggé rugalmas ahhoz, hogy akármi legyen .
Nagualnak lenni egyebek mellett azt jelenti, hogy az embernek egyetlen olyan álláspontja se legyen, amelyet védeni kellene. ( nincsenek rögeszméi.)
Jól vésd az agyadba ezt – még többször vissza fogunk térni rá!
Milyen ERŐ a SAS?
Azt se tudom, hogyan feleljek erre.
(érdekességként. MOTHER-MÁDÖR-MADÁR
A magyarok ősi szimbólumaiban az Anya madár, sas, turul képben jelent meg, mint Madorka,
míg az Apa, Atya, a father - fatör - fatér - fa törzs, pedig párduc jelképezte , vagyis a panther.)
A SAS éppolyan valóságos a látók számára, mint számodra a gravitáció és az idő, de pont olyan absztrakt és felfoghatatlan egyben.
A SAS és a SAS EMANÁCIÓI bizonyíthatók.(kiáradás, kisugárzás, kiáramlás... kiáradás (mint folyamat), egy időforrás vagy forrásrendszer létezésének n dimenziós gömbszerű kiáradása a végtelenbe. A sebessége egységnyi és állandó, E-vel jelöljük. Lásd még: RV, Idő.
És az új látók tudománya pont ezzel foglalkozik.
Mik a Sas emanációi?
A SAS EMANÁCIÓINAK EGYÜTTESE egy megváltoztathatatlan önmagában való, amely mindent felölel, ami csak létezik – a megismerhetőt és a megismerhetetlent egyaránt.
Nem lehet szavakkal leírni, hogy valójában milyenek a Sas emanációi .
A látó embernek tapasztalnia kell őket.
Semmi nem látható képszerűen, ami a SASSAL kapcsolatos.
A SAST a látó az egész testével érzékeli.
Mindnyájunkban van valami, amitől képesek vagyunk az egész testünkkel érzékelni.
A látók nagyon egyszerű szavakkal szokták elmagyarázni, hogy miből áll a SAS látása: minthogy az ember a Sas emanációiból áll össze, nem kell mást tenni, mint visszatérni önnönmagunk alkotóelemeihez.
A gond az emberi tudomással merül fel; a tudomás az, amely összegabalyodik és megzavarodik.
A döntő pillanatban, amikor egyszerűen annak kellene történnie, hogy az emanációk tudomást vesznek egymásról, az ember tudomása kényszert érez arra, hogy értelmezzen.
Ennek eredménye a Sas és a Sas emanációinak a képe.
De nem létezik semmiféle SAS és semmiféle emanáció.
Ami ott van kint, azt élő teremtés nem képes megragadni.
Miért SAS?
Egyszerűen arról van szó, hogy valami, ami megismerhetetlen, homályosan emlékeztet valamire, ami ismert.
Emiatt aztán minden bizonnyal számtalan kísérlet történt arra, hogy a sasokat olyan tulajdonságokkal ruházzák fel, amilyenekkel nem is rendelkeznek.
Látók
Különböző fajta látók vannak?
Nem. Csak a félkegyelműek tucatjaiból válik látó.
A látók gyarló emberek, pontosabban: a gyarló emberekből is lehet látó.
Ugyanúgy, ahogyan szerencsétlen nyomorultakból is lehetnek kiváló tudósok.
A szerencsétlen, nyomorult látókra az a jellemző, hogy hajlamosak elfelejteni, milyen csodálatos a világ.
Teljes mértékben eluralkodik rajtuk annak a tudata, hogy látnak, és azt hiszik, a saját lángelméjük az, ami számít.
A látónak valósággal az erény példaképének kell lennie ahhoz, hogy úrrá tudjon lenni ezen az emberi állapotunkból eredő, szinte legyőzhetetlen gyarlóságon, a lazaságra való hajlamon.
A látásnál is fontosabb, hogy a látó mit kezd azzal, amit lát.
Hogy értsük ezt?
Nézd, mit tett velünk néhány látó ember!
Itt vagyunk elakadva annál a látomásnál, hogy egy Sas uralkodik felettünk, aki a halál pillanatában felfal bennünket.
Ezért pontosabb lenne, ha azt mondanánk, van egy ERŐ , amely vonzza a tudatunkat, ahogyan a mágnes a vasreszeléket.
A halál pillanatában ennek a mérhetetlen erőnek a vonzásában lényünk egésze darabokra hullik szét.
Egyszerűen groteszk, hogy ezt régen úgy értelmezték, mintha a Sas felfalna minket, mivel ez az értelmezés egy leírhatatlan aktust olyan közönséges cselekedetté tesz, amilyen az evés.
A valódi hatást mindaddig nem lehet lemérni, amíg magad nem látod az emanációk forrását .
De ne feledd, hogy hibáink azután is kitartanak mellettünk, hogy látó emberré válunk!
Így hát nagyon is elképzelhető, hogy amikor majd meglátod ezt az erőt, teljes mértékben egyet fogsz érteni azokkal a gyarló, laza erkölcsű látókkal, akik Sasnak nevezik, mint ahogyan én is annak hívom, de lehet, hogy nem!
Lehet, hogy ellent fogsz tudni állni annak a csábításnak, hogy emberi tulajdonságokkal ruházz fel valamit, ami felfoghatatlan, és jóval találóbb, új nevet adsz neki.
Azok a látók, akik látják a Sas emanációit, sokszor PARANCSOLATnak szokták hívni őket .
Nekem se lenne ellenemre parancsolatnak hívni őket, ha nem szoktam volna hozzá az emanáció kifejezéshez.
Részemről ez szembeszegülés volt jótevőm szóhasználatával, mivel ő is parancsolatokról beszélt, ami szerintem jobban illett az ő erőteljes személyiségéhez, mint az enyémhez.
Én valami személytelent kerestem: a "parancs" szó nekem túlságosan emberi, de az
emanációk igazándiból VALÓBAN PARANCSOLATOK!
Magának keresi a bajt, aki látni akarja a Sas emanációit.
Az új látók hamar észrevették, micsoda óriási nehézségek rejlenek itt, de csak azután jöttek rá, hogy minden a Sas emanációiból van, miután hatalmas lelki gyötrelmek közepette megpróbálták feltérképezni az ismeretlent, és elválasztani a megismerhetetlentől.
Az emberi tudomásulvétel számára ezeknek az emanációknak csak egy kis hányada elérhető, és mindennapi életünk során még ez a kicsinyke rész is indurka-pindurkára zsugorodik.
A Sas emanációinak ez az indurka-pindurka töredéke az ismert világ, míg az ember tudomása számára elérhető kicsinyke rész az, amely megismerhető.
A többi, ami felmérhetetlen, a megismerhetetlen.
Az új látók , akik felettébb gyakorlatias megoldásokat kerestek, azon nyomban tudatára ébredtek az emanációk kényszerítő erejének.
Rájöttek, hogy minden élőlény kénytelen élni a Sas emanációival, anélkül hogy tudná, mik azok.
Arra is rájöttek, hogy a szervezetek úgy vannak megalkotva, hogy ezeknek az emanációknak egy bizonyos tartományát ragadják meg, s hogy minden fajnak meghatározott tartománya van.
Az emanációk nagy nyomást gyakorolnak a szervezetekre, és a szervezetek e nyomás által alkotják meg érzékelhető világukat.
Mi, vagyis az emberi lények , a szervezetek által e nyomás hatására láthatóvá tett emanációkkal élünk, és ezeket értelmezzük úgy, hogy valóság.
Az ember azonban a Sas emanációinak csak olyan kis hányadát érzékeli, hogy nevetséges túlzottan sokat bízni érzékeinkre, ámde az mégsem lehetséges számunkra, hogy ne vegyük tekintetbe azt, amit érzékelünk.
Az új látók a tanulás nehéz útját járva rettenetesen nagy veszélyek közepette jutottak erre a felismerésre.
(Genaro szerint azok a látók, akik ezt az erőt Sasnak nevezték, vagy nagyon ostobák voltak, vagy valami kolosszálisan jó tréfát találtak ki, mert hogy a sasok nemcsak sastojást, hanem sasszart is szoktak tojni. )
A harcosok életében az egyik legnagyobb erő a félelem. Úgy félnek, hogy kénytelenek állandóan tanulni.
A Sas leírása a régi látóktól ered. Az új látóknak elegük volt a leírásokból, a megnevezésekből, a hasonlítgatásokból és a sejtésekből.
Ők egyenesen a dolgok forrásához akartak eljutni, és ezért semmilyen veszélytől nem riadtak vissza.
Az új látók látták a Sas emanációit, de soha nem foglalkoztak a Sas leírásával. Úgy érezték, túlságosan sok energia kell ahhoz, hogy látni tudják a Sast, s a régi látók már amúgy is drágán megfizettek azért, hogy rápislangattak a megismerhetetlenre.
Ahhoz, hogy tanítani tudjanak, szükségük volt némi útmutatásra a megismerhetetlenről.
... főbb vonalaiban leírták azt az erőt, amely mindennek az ura, de nem írták le az emanációkat, mivel az emanációkat egyáltalán nem lehet hasonlatokban megfogalmazni.
Más szóval: az emanációnak nincs olyan elfogadott megnevezése, mint a Sasnak.
A látók az embert fénylénynek látják.
Fénytestünk a Sas emanációinak abból a hányadából áll, amely egy tojáshoz hasonló fényszövedékbe van bezárva.
Ez a meghatározott hányad, ez a maroknyi emanáció az, ami emberré tesz minket. Az érzékelés nem más, mint a fényszövedéken belül található emanációk társítása a kívül lévő emanációkkal.
A látók például minden élőlény minden belső emanációját látják, és képesek megmondani, hogy a külső emanációk közül melyik társítható velük.
Az emanációk olyanok, mint a fénynyalábok?
Nem, egyáltalán nem. Túl egyszerű lenne, ha így lenne.
Az emanációk leírhatatlanok, megnevezhetetlenek!
Mégis azt mondanám, hogy az emanációk rostos fényszálakra emlékeztetnek.
A normális tudat számára az a felfoghatatlan bennük, hogy ezek a szálak tudomással (tudattal) bírnak.
Nem tudom elmagyarázni, hogy ez mit jelent, mert nem tudom, mit mondok.
Személyes megjegyzéseimmel csak valami olyasmit tudok a tudomásodra hozni, hogy
a szálaknak tudomásuk van önmagukról, élnek és lüktetnek, annyian vannak, hogy a számok értelmüket vesztik, és minden egyes szál önmagában egy örökkévalóság.
részlet:Ixtláni utazás
—————