Jásdi Kiss Imre: Hatodik pecsét ...
A Köztársaság fogalma.
Első megjelenését a Görög Birodalom társadalmi működésének állítja be a megélhetési tudomány. A jegyzett történelem kezdetét a dokumentumok eltüntetésének határa jelzi. Dokumentum értékű leletek hiányában a gyakorolt hatásuk alapján tudom meghatározni a tárgyakat.
Ha pata nyomokat látok valahol, de lovat nem, akkor is logikusnak tetszik, hogy egy ló járt ott régebben.
A köz minimum kettő dologgal határolt terület. Lehet tudományos terület is, de kettő dolog határolja mindenképpen .
A ragoktól és képzőktől fosztott görög szavak legtöbbje magyar eredetű. A Taigetosz két végétől megszabadulva Hargita nevét adja. A görög nyelv alapszavai ilyenek, tehát fejlődésének elején kapta a magyar alapot.
Úgy veszem elő ezeket a már tárgyalt témákat, mint ahogy a t/uru/l csak a megközelítésben különbözik a l/uru/t-től, most is a köztársaság megközelítésében térek el. Célom, megérTETni, hogy a magyar alap nyelvi bizonyítéka, egyúttal azt is bizonyítja, hogy a társadalmi működés is magyar. A tudomány már odáig süllyedt, hogy Jásd nevének eredetét egy Jásdi nevű emberhez köti. A dolgok valóságos felépülése szoros összefüggésben van a szavakkal.
Kerestem a görög műveltségben a köz/társ/as/ág alapjait. Már a közösség is nagyon összetett fogalom, ami kizárja, hogy alapként kezelhessem. A puzdra cső, a tarsoly lemez, és az egyvonalba épített hegyek magyar vonatkozása a köztársaságot alapozza meg csak magyarul értelmezhető vonatkozásaiban.
A társalgás mára vált öncélú időtöltéssé. A nagy történelemben a közigazgatás eszköze volt.
Az eredeti feladatától megfosztani szándékozó hatalmi törekvés még napjainkban is dolgozik a nyomok eltüntetésén. A működtetés eszközei, a helynevek kifejezte feladat, és számtalan ebből következő kifejlődés most is itt van körülöttünk. Valóságos feladatuk híján, ezek egyrészt kilógnak a sorból, másrészt pedig az értelmük torzításával foglalkozók megjelölik önmagukat.
Írtam már milyen nehéz kiválogatni a természetes változásokat a szándékos torzítások közül. A REND keresztje egyértelműen megmutatja a közigazgatás határvonalát, és a hírek áramoltatásának módját.
A katolikus kereszténység erőnek erejével hazudtolja meg ezt a tényt. A „Bulcsu járó helyek” ebben a megvilágításban egész más értelmet kap.
Miért nem tudhat a Magyar Nemzet a saját történelméről?
Kik, mikor, és miért tüntetik el ennek a működésnek a nyomait?
Miért a görögök köz társalognak, ha nem is tudják mi az?
Mi alkot-mányozunk a közben társalgást.
Alkotunk világot megkerülő hegysort, ezen társalgunk, és mégis a görög alkot-mányoz köz-társalgást.
Ekkora torzításnak oka van.
Nemzetünk ezidő szerint a BAR és BÁR gázok fejlesztésének feladatán már túl van.
Mező/PO/TA/M/IA fotoszintézisén dolgozunk, a MAG/IA/ÁR-asztást szervezzük éppen.
A közök tarsolygásba bevonása létalapja a MAG/IA/ÁR-nak, hiszen a víz „ER”-ek szabályozása nélkül a Földrengések sem szabályozhatóak.
A vízERek nem követnek semmilyen politikai akaratot, nem tisztelnek államhatárt, mintahogy a felszínre törő gázok sem.
Az államok alakítása veszélyezteti a Föld biológiai egységét.
A BAR és BÁR gázok a vízEReken keresztül a MAGDOLiNA rendszeren átfolyó vízből képződnek.
A barbár fogalma napjainkban sem tisztázott.
Ennek oka, hogy a zsidó nemzet pénzt tud szedni azért az energiáért, amit Őseim Magia-ár tudásának tiszteletére ma Magyar-nak nevezek.
A köz szervezi a dolinák, POcsoják GÁNYolását, ezért POGÁNYok.
Mint ahogyan a ROvás BOTos ember ROBOT-os lett, úgy lett a PO GÁNYolója POGÁNY. Egy átfogó képet tudok rajzolni Őseim világáról, ha az alapfogalmakat a ténylegesen létező alapigények mellé rendelem.
A köz, társalgással jut az információhoz.
A robot a munkavégzéssel kapcsolatos fogalom. A közök társalgása az elvégzendő munkáról szól.
A köztársaság értelme nem áll meg egy ország határán belül.
A MAG/IA/ÁR-asztása az IstER-eken keresztül, azaz a hidrogénre, és oxigénre isztható, osztható vizeken keresztül történik.
TürkmenISTÁN, AfgányISTÁN a dolinák helyei, de a GÁZAI-k más övezetben jönnek fel.
A rendszer államokra szaggatása ellent mond a Föld biológiai érdekének.
A víz nem kezelhető elemként. Alkotó kettő gázának külön külön van szerepe a fotoszintézisben.
A köztársaság valódi értelmének köztudatba helyezése indokolatlanná tenné az energia gazdálkodás anyagi részét.
Nem lehetne pénzt szedni az energiáért.
Ennek a butításnak érdekében a zsidó alapokon működő keresztény egyház megszerzi az oktatás fölötti hatalmat, a felnőtt korosztályt pedig gazdasági nehézségekkel terheli, hogy ne legyen módja átgondolni, fölfogni saját szerepét.
A szavak veszélyes tudást hordoznak, ezért az államalapítást követő KABAR nemzetirtás ezredik évfordulóján egy ellenséges csoport törli a Nemzet meghatározásából a KÖZTÁRSASÁG fogalmát.
A Magyar Nemzeti Hivatal a Magyar Köztársaság érdekében jár el...