Mindig tegyétek föl magatoknak a kérdést:
MIÉRT? MI CÉLBÓL VAGYOK A VILÁGON?
Aztán ragadjátok meg a gondolatot Istenről, a TEREMTŐRŐL, mert ezek a gondolatok ,mint hullámok köröznek mellettetek.
Akkor ez az egy Isten és Teremtő is megragad benneteket , hogy többé már el se engedjen.
Elvezeti hozzátok a Megváltóról, Jézus Krisztusról való ismeretet.
Mert még ha Istent el is ismeritek , az akaraterőtök még kevés lesz, hogy komolyan tudjatok törekedni felé.
Erre gyengék vagytok az egykori bűn miatt - hogy tőle eltávoztatok.
És azért, hogy akaratotok megerősödjön - az ember Jézus meghalt a kereszten,
hogy megszerezze nektek az erős akarat kegyelmét!
Nagy szellemi szükségetekben - ami az ősbűn /erről majd egy másik írásban részletesebben/ következménye volt - Isten maga jött segítségetekre.
A Megváltás Művét maga vitte végbe az ember Jézusban, hogy bűneiteket eltörölje.
Most már lehetséges, hogy visszatérjetek, ha Jézus Krisztustól erőt kértek hozzá, ha bűn-adósságotokat leteszitek lábaihoz, és komoly akarattal vissza akartok térni az Atyához , aki "lakást vett" Jézus Krisztusban, és mindörökre egyesült vele.
Ha hisztek Istenben, akár mint aki megteremtett, vagy aki megváltott
de, aki minden teljességével Istent zárta magába.
Mindent Isten teremtett.
Belőle jött elő Jézus emberi formája is - akit maga választott, mint burkot, hogy az az emberek között tartózkodhasson.
Mert vele csak a szeretet tud kapcsolatot teremteni - és azt ti egykor szabadon elhagytátok.
Viszont ,az ember Jézus át és át volt sugározva szeretettel, tehát az ős-szubsztanciája - a szeretet - benne volt.
Azaz, lényét tekintve Isten volt - csak a külső burok volt emberi.
Míg aztán ezt is "átszellemítette", a test csatlakozott isteni lelkéhez, és így már semmi emberi nem maradt vissza benne, amikor Jézus a Megváltás Művét végbevitte.
Igy azután, aki Istent fölismeri Jézusban, az kimenekült a sötétségből - mert most már "maga a Világosság" vonja föl a magasba.
A Világosság Isten MAGA , és mert ez teljes egészében betöltötte az ember Jézust
És amikor elismeritek őt mint ISTEN FIÁT és mint A VILÁG MEGVÁLTÓJÁT, aki EGGYÉ VÁLT VELE, Istennel - akkor már soha el nem veszhettek.
Isten - Szellem, aki Jézus Krisztusban lett látható
Isteneteket és Teremtőtöket nem képzelhetitek el szűk határok között, ne próbáljatok valamilyen formát adni neki, mert az hamis elképzelés lenne.
Habár a legnagyobb tökéletességgel kerültek ki belőle - hisz örök szeretete
tűztengeréből kisugárzott szeretet-szikrák ezek az egyedi lények - de mégis, ha
teljes világosságával mutatkozna nekik, nem bírnák nézni az öröktől való fény és
erő forrását, mert a rájuk ható fény hatására elpusztulnának.
Viszont, nektek embereknek nem is szükséges más képet formálni róla,
mint Jézus Krisztust - az Isteni Megváltót.
Benne az örök, végtelen Szellem manifesztálódott, benne Isten maga van.
Az egész végtelenséget betöltő örök Szellem sugározta át ezt a formát,
és így látható Isten lett számotokra.
Nektek ez is misztérium marad, és majd csak a fény állapotában kezditek megérteni - de lényét örökké mégsem kutatjátok ki.
Végtelen távolságban jelenik meg - és mégis, annyira közel van, mint apa a gyermekéhez.
Ámen
—————