Azért, hogy képesek legyetek minden összefüggést megmagyarázni, már előzőleg nagy szellemi tudásban kell elmélyednetek, ami csak "közvetlen megszólítás által" mehet végbe.
Most bővített tudásra van szükség , hogy az emberek földi életük jelentőségét is felismerve mindent megtegyenek az újraszáműzetés sorsának elkerülésére.
Ez az ismeret mindent átfogó és sok embernek új, mert eddig nem volt szükséges hogy tudjátok.
Viszont a "végidő" megköveteli, hogy az emberek megszerezzék ezt az ismeretet is, hogy felelősségteljesebben, tudatosabban éljenek.
Legyen ezért tehát ismeretük arról a végtelenül hosszú, már a Földön megtett útról, amelyet mint lélekszubsztancia tettek meg.
Nem is lesznek rákényszerítve ezt elhinni, viszont gondolatban állást foglalhat mindenki, és hasznot is húzhat belőle.
Közvetlenül megszólítani csak akkor tud Isten titeket, ha akarata szerinti élettel olyanná alakultatok, hogy Szelleme kiömölhet fölétek, és csak ekkor értitek meg mindazt, amit mint mély tudás kaptok.
A szellemi tudás igen nagy terjedelmű, de mindig csak olyan mértékben kapjátok, ahogyan szükséges, hogy előzőleg magatok is kiérlelődjetek, és aztán azt a missziót is megvalósíthatjátok, amit szabad akarattal magatok vállaltok el, mielőtt megtestesültetek.
Új életkorszak kezdődik az emberek számára, és jó annak, aki a földi életet nem értékeli nagyra, jó annak, aki felismerte a világ látszólagosságát, és nem lett a rabszolgája.
Az ilyenek beállnak abba az életküzdelembe, amit az eljövendő idő hoz magával.
Győztesek lesznek és maradnak.
Az emberiség egy új szakaszba lép, nagy küzdelem kezdődik az egyes ember számára, nagy földi szükséghelyzeteket kell átélnie,
Visszavonhatatlanul megérkezik mindez, mert az idő lejárt, és a szellemi mélypont megálljt parancsol.
Mindez az egész szellemi fejlődést megszakítja a Földön, hogy aztán az új Földön folytatódjon.
/Hogy mi is ez az új Föld? Természetesen a szellemben újjászületett emberekre vonatkozik, ill maga a Föld rezgése is megváltozik, ami jelenleg is történik.Nem lesz egyszer csak egy új bolygó....és mégis./
Az emberiség belépett ebbe a fázisba, és a "beavatottak" - akiknek szellemi tudásuk
van - felismerik a világeseményeken, hogy ez mikor kezdődött...
/nézz csak éppen most Szíriára.../
És kinyilatkoztatja magát a hívőknek, szellemben az emberekkel lesz, és erővel tölti el azokat.
Mert ezeknek szükségük lesz jelenlétére, szükségük lesz segítségére, mert az idő szükséghelyzete őket is érinti.
Az utolsó szakasz csak rövid idejű lesz, de az embereket nagyon súlyosan megterheli, és csak Isten segítségével viselhető el.
Ahol teljesen hiányzik a hit, ott lesz a legnagyobb nyugtalanság.
Megváltozik a csillagkép.
Csillagok más pályára kerülnek, más viszonylatba helyeződnek a Földdel, mint eddig.
Ezáltal olyan csillagok válnak láthatóvá, amelyek eddig nem voltak észlelhetők.
És az egyik közvetlen veszélyt jelenthet a Földnek, mert pályája keresztezné a Föld pályáját.
Senki nem akarja elhinni, hogy ez megtörténhetne, senki nem hiszi hogy a természeti törvény megváltozhat ....de ti, emberek a vég előtt álltok.
/No, azt hiszem, itt nem kell elmondanom, hogy mit jelent az atom vagy a lézer... vagy ki tudja még miféle szörnyűséges fegyver, ugye?/
És mert kozmikus jelenségről van szó, nagy nyilvános viták lesznek, így minden egyes ember maga is gondolkodik rajta, és embertársainak is elmondja véleményét.
Időnként a világi érdekek is háttérbe kerülnek, de amikor vége lesz a jelenségeknek, a világi emberek annál buzgóbban kihasználják a világ örömeit, és csak keveseknél marad vissza olyan benyomás, amely nyugodt órákat adna, és gondolkodását megváltoztatná -
A tudomány oldaláról komoly veszélytől féltik a Földet... Az emberek véleménye jelentősen eltér egymástól a kihatás és kilátások megítélésében.
Lesznek, akik könnyelműen túlteszik magukat, és a továbbiakban gondolkodás nélkül élvezik az életüket, mások teljesen haszontalan intézkedéseket tesznek
/ pl. föld alatti bunkert építenek, konzerveket spájzolnak...stb/,
és ismét mások magukba szállnak, és gondolatban Istenükkel és Teremtőjükkel vitáznak.
De: úrrá lesztek fölötte ha hisztek, tehát az ismeretetekből levonjátok a szellemi következtetést.
És ha a szabaddá vált szellemi is elismer urának, akkor uralkodtok az anyagon is, és az engedelmesen alárendeli magát nektek.
Egész mélységében ezt még nem értitek meg, viszont amikor ezt a fokot elértétek, érthetővé válik, mi mindent vihettek végbe Isten erejével, amely fölött már korlátlanul rendelkezhettek.
Ámen
...folyt.köv
—————