Azt viszont hagyjátok, hogy "kívülről" érkezzen hozzátok,mások magyarázatait el is fogadjátok, de többnyire anélkül, hogy az értelmeteket használnátok, anélkül hogy megvizsgálnátok vagy elgondolkodnátok róla.
Értelmetekkel nem dolgozzátok föl - tehát nem használjátok hozzá, vagy visszaéltek vele, mert arra használjátok, hogy teljesen hamis következtetéseket vonjatok le!
Hiszen már előzőleg is elfogadtátok a szellemi javakat anélkül, hogy kivizsgáltátok volna.
/Mt.25:14-30/
/Ez minden emberre vonatkozik az egyházon kívül is, mert nincsen olyan ember, aki valamilyen képességet, adottságot ne kapott volna a JóIstentől azért, hogy azzal egy nagyobb közösség vagy társadalom javát szolgálja./
Pedig azok okot adhatnak a vizsgálatra, mert egyszerűen elfogadhatatlanok úgy, ahogyan adják.
Tanácsosabb így eljárni, mint olyan tanítást szajkózni, ami nehezen elfogadhatónak tűnik.
Mert az ember csak úgy képviselhet valamit, mint Igazságot, ha annak magyarázatát teljes egészében megkapta!
Ezt a sötétséget kell a világosságnak áttörni, az igazság szorítsa ki helyéről a tévedést és hazugságot!
Csak az Igazság isteni - a téves tanítás pedig istenellenes.
és ez a Szentháromság tana.
Az emberi tökéletlenség jele, ha elfogadja a tanítást, hogy az örök Istenség bezárható egy szorosan lehatárolt formába.
Isten lénye határtalan - mert valami egészen tökéletes, és az egészen tökéletes nem osztható szét, mert a tökéletesség egy szellemi állapot, és valami szellemi soha nem osztható három részre.
Tehát soha nem lehet szó "háromszemélyű Istenségről", mert az egy elképzelhetetlen fogalom, és teljesen téves nézetet ad az Istenség lényéről.
Ha Isten lényét ennek a három fogalomnak kell az emberek számára érthetővé tenni, akkor ez csak úgy történhet, ha az Atya mint a szeretet, a Fiú mint a bölcsesség, és a Szent Szellem mint erő, kap magyarázatot.
De mindenképpen azoknak a félreértését jelzi, akik utána téves magyarázattal téves tanítást hoztak létre azt állítva, hogy az Istenség három személyt tartalmazna.
Isten szelleme - Isten lényének összessége - soha nem személyesíthető meg.
Nem önthető formába - mert az emberi fogalmat adna.
Ő a FÉNY és ERŐ végtelen teljessége, amit szerető akarat kormányoz és használ.
A FÉNY azaz Világosság - ISTEN,
az ERŐ - ISTEN,
és a SZERETETNYILVÁNÍTÁS - ISTEN,
Ezért: az Istentől teremtett lény is szeretetet, bölcsességet és erőt kapott, ami
által Isten KÉPMÁSA lett.
/nem a forma szerint, hanem ezen fogalmak szerint vagyunk Isten képmásai!/
És minden formát szétrobbantana a találkozáskor, (!!!) ha azok előtte szellemivé nem tették volna magukat azáltal, hogy a szeretetet, bölcsességet és erőt a maga teljességében magukba zárták.
Jézus Krisztus - akit Isten kiválasztott - emberi mivoltában ilyen forma volt.
Megtévesztő az az elképzelés, hogy ATYA, FIÚ és SZENT SZELLEM, mint három különválasztott lény létezik.
Akkor is ,ha mellé kerül hogy "EGY ISTEN"!
Az emberek abba a veszélybe kerülnek, hogy szétválasszák őket, amennyiben külön szólítják az egyes személyeket, és ezzel megerősítik magukban a három-személy tudatot.
Elvesztik az igazságnak megfelelő igazi érzésüket az EGY ISTEN iránt - holott
egyedül hozzá kell fordulniuk minden földi és szellemi szükségben.
Az ember Jézus volt az egyedüli lény a Földön, aki Istent a maga teljességében magába fogadta, mert eggyé vált Istennel - ezt mennybemenetele igazolja.
Amit ezek a fogalmak: ATYA, FIÚ, Szent SZELLEM jeleznek, az az örök Istenség lénye.
Vagy más szavakkal: Isten mindenható, fölöttébb bölcs és szeretetreméltó.
Ez érthető, és a legegyszerűbb módon megoldja az Istenség problémáját.
Ámen
—————